A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Szombatra virradóra egy újabb negyeddöntőt rendeztek meg a CONCACAF Nemzetek Ligája A Ligájában…
(Photo by Jorge Salvador Cabrera/Getty Images)
Meglepetésre a negyeddöntő első mérkőzésén Honduras 2-0-s győzelmet aratott Mexikó ellen, így közel került a négy közé jutáshoz. A hazaiak aktívan kezdték a mérkőzést, rögtön a meccs elején veszélyes támadásokat vezettek és ráerőltették akaratukat a papíron erősebb mexikóiakra. Ráadásul Mexikót újabb érvágás érte, amikor az első félidő derekánál Ochoát vállsérülés miatt le kellett cserélni, nem sokkal később pedig Honduras egy remek támadás végén a vezetést is megszerezte. A 30. percben Palma nagyszerűen emelt a kapu elé, a kiugró Anthony Lozano Colon pedig finom mozdulattal pöccintett Malagón kapujába. Két perccel később akár növelhették is volna az előnyt, de Malagon lábbal védeni tudott, majd az első félidő ráadásában Palma éles szögből leadott lövését J. Gallardo fejelte ki a gólvonalról. A hazai csapat az előny birtokában nagy kedvvel futballozott, a mexikóiak viszont egyre inkább elvesztették a türelmüket. A második félidőben Mexikó többet támadott, azonban Honduras remekül tartotta magát és veszélyes ellentámadásokat vezetett. A hazaiak a 72. percben növelték előnyüket, amikor J. Álvarez nagyszerűen futott el a bal oldalon, bejátszását követően a csereként beállt Bryan Rochez nagyszerűen fordult le őrzőjéről, majd lőtt a hálóba. A hátralévő időben a hazaiak biztosan őrizték előnyüket, sokat tartották a labdát, így a mexikóiak előtt kevés felzárkózási lehetőség adódott, ezzel Honduras két góllal megnyerte a párharc első mérkőzését.
Honduras – Mexikó 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Lozano Colon (30.), Rochez (72.), ill. –
Jamaica és Kanada ugyancsak szombatra virradóra tervezett összecsapása a heves esőzések miatt elmaradt, magyar idő szerint szombat délutánra írták ki a pótlását.
Egyesült Államok – Trinidad és Tobago 3-0
Costa Rica – Panama 0-3
Honduras – Mexikó 2-0
Szombat, 16:30 Jamaica – Kanada
Az egyes párharcok visszavágóit a tervek szerint jövő hétfőn és kedden rendezik meg.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…