Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: decemberben az USA-an játszik a csapat! – hivatalos

Mint arról korábban beszámoltunk, az FC Barcelona vezetősége egy hírverő mérkőzés beiktatását tervezi az Amerikai Egyesült Államokban, még a karácsonyi ünnepek előtt… A katalánok a válogatott szünet alatt bejelentették, hogy a terv megvalósul, és december 21-én az USA-ban lépnek pályára.

 

Az ellenfél az eredeti elképzelés szerint a Club América lesz, a helyszín pedig a dallasi Cotton Bowl stadion.
A spanyol sajtóban megjelentek szerint a Barca terve az, hogy az Almeria elleni december 19-én játszik a La Ligában a 2023-as naptári évben utoljára, majd a csapat az USA-ba utazik – kérdés persze milyen összetételben.

A spanyol sportsajtóban megjelentek szerint a katalánok legalább 5 millió eurós bevételt remélnek a túrától, így minden bizonnyal a legnagyobb sztárok részvételére is szükség lesz – Más kérdés, mit szólnak a játékosok egy amerikai rapid-kiruccanáshoz, főleg annak fényében, hogy a versenynaptár szerint január 3-án már újra pályán lenne a csapat, a Las Palmas ellen.