Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: újabb vereséget szenvedett Németország – videóval

A német labdarúgó válogatott koránt sincs csúformában, és ezúttal sem várt rájuk könnyű mérkőzés, ugyanis Ausztriába látogatott a Nationalelf.

(Photo by Guenther Iby/SEPA.Media /Getty Images)

Németország ezúttal sem mutatott be pazar játékot, az első félidőben mindössze háromszor próbálkoztak és ebből csak egy talált kaput, de az Schlager kapusnak nem okozott gondot. A hazaiak aktívabbak voltak, dupla annyiszor próbálkoztak és a vezetést is sikerült megszerezniük a 29. percben. Christoph Baumgartner vezette a labdát át a németek télfelére, majd kitette baloldalra a labdát Sabitzernek, aki addig-addig tologatta a játékszert Rüdiger előtt míg lőni tudott, ami olyannyira jól sikerült, hogy a jobb alsóban kötött ki. A szünetre így egygólos osztrák előnnyel mehettek a csapatok teljesen megérdemelten.

A második félidő elején pedig még nehezebb helyzetbe került a német válogatott, miután Sané egy Mwenével való kakaskodásnál elvesztette a fejét és az arcánál fogva földre lökte ellenfelét. A 73. percben pedig eldönti a mérkőzést Ausztria, Gregoritsch készített le egy labdát a lendületből érkező Baumgartner elé, aki így ziccerbe került, amelyet nagyon higgadtan ki is használt. Németországnak tehát Nagelsmann mesterrel sem megy, ami elég aggasztó lehet a jövő évi hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt, ráadásul egy ilyen erős kerettel.

Ausztria – Németország 2-0 (1-0)
Helyszín: Ernst Happel Stadion (Bécs), Vezette: S. Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Sabitzer (29.), Baumgartner (73.) ill.
Sárga lap: Mwene (50.) ill. Kimmich (87.)
Kiállítás:ill. Sané (49.)

Ausztria: A. Schlager – Seiwald, Lienhart, Mwene (Wöber 69.), Alaba (Danso 90.) – X. Schlager, Posch, Baumgartner (Schmid 81.) – Laimer (Entrup 90.), Gregoritsch (Kalajdzic 81.), Sabitzer (Seidl 90.). Vezetőedző: Ralf Rangnick

Németország: Trapp – Hummels, Tah, Rüdiger – Gündogan (Kimmich 61.), Goretzka (Andrich 61.), Brandt (Henrichs 52.), Havertz (Ducksch 77.) – Sané, Füllkrug (T. Müller 46.), Gnabry (Wirtz 60.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann

A mérkőzés videós összefoglalója:


További felkészülési mérkőzések:

Írország – Új-Zéland 1-1 (1-0)
Gólszerzők: A. Idah (28.) ill. M. Garbett (59.)

Lengyelország – Lettország 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Frankowski (7.), Lewandowski (48.) ill.