Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Hivatalos oldalán jelentette be a Paris Saint-Germain, miszerint Goncalo Ramos immár nem csak kölcsönben szerepel a francia címvédő kötelékeiben…
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
A nyár folyamán hatalmas átigazolási bombának számított Goncalo Ramos Párizsba való érkezése, azonban a portugál gólvágót csak kölcsönbe, vételi opcióval igazolta le a Paris Saint-Germain, így egészen meglepő a klub korai bejelentése, miszerint Ramos immár a klub tulajdona, miután a PSG kifizette a játékos 65 millió eurós vételárát.
Goncalo Ramos teljesítménye közel sem volt olyan meggyőző, hogy a Paris Saint-Germain vezetősége kapkodjon érte, hiszen a játékos mindeddig csupán 2 góllal és 1 gólpasszal járult hozzá a PSG sikereihez, 15 lejátszott mérkőzést követően.
Ramos becsült piaci értéke ráadásul 50 millió euróra tehető, így különösen túlfizetésnek néz ki a párizsiak legújabb sztárigazolása.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!