Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszország: a válogatottba vágyik Mario Balotelli!

Mario Balotellit ismerve, nem feltétlenül az olasz labdarúgó válogatott nehézkes Európa-bajnok kvalifikációja láttán jelentette ki, hogy úgy érzi, helye lenne a ‘sqaudra azzurrában’, akár a nyári kontinenstornán is.

 

A már 33 esztendős, kétségkívül zseniális képességekkel megáldott, öntörvényű csatár szeptemberben tért vissza a török Adana Demirspor együtteséhez, amelyben már legutóbb is jobbik formáját mutatta, az aktuális szezonban pedig ugyan sérülések miatt öt tétmérkőzésen lépett pályára, de ez is elég volt neki három gólhoz a csapatban.

Balotelli saját képességeiben bízva – ahogyan azt mindig is tette, továbbá az olasz csatárokat értékelve, egyszerűen kijelentette, hogy úgy érzi, helye lenne a válogatottban.

“Amennyiben egészséges vagyok, úgy gondolom ma is én vagyok a legjobb olasz csatár. Szeretnék visszatérni a válogatottba, ahol úgy gondolom, helyem is lenne. Mindig reménykedek benne, hogy kapok még meghívót!” – idézi az olasz Calciomercato.com Balotellit.

Az olasz válogatottban legutóbb öt éve szereplő, 36-szoros válogatott játékos ezt követően Luciano Spalletti szövetségi kapitány figyelmébe is ajánlotta saját magát.

“Mint mondtam, ha egészséges vagyok, én vagyok a legjobb. (Giacomo) Raspadori vagy (Gianluca) Scamacca játékát észre lehet venni a meccseken? Pályán voltak egyáltalán Ukrajna ellen? Ha igen, hány lövésük is volt a kapura? Talán összesen kettő….” – elmélkedett Balotelli, aki elmondta, szeretne mielőbb 100%-os állapotba kerülni, és visszakerülni a válogatottba.

“Remélem, még kapok meghívót! Jól ismerem Spallettit, többször találkoztunk már, de mégsem nevezném közelinek a kapcsolatunkat. Nem titkolom, egyértelmű célom, hogy visszatérjek az olasz válogatottba.” – jegyezte még meg Balotelli.

 

(Borítókép: Photo by Ivan Romano/Getty Images)