Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Szombaton két Premier League rangadót is megtekinthetünk, egy kiadós ebédet követően a Manchester City és a Liverpool összecsapását követhetjük figyelemmel, majd utána a Newcastle – Chelsea mérkőzését. Pályán lesz a Barcelona is, a katalánok a Rayo Vallecano otthonába látogatnak, ahol minden egyes találkozón megszenvednek a kemény madridiak ellen. Az olasz élvonalban is lesznek rangadók, az Atalantához látogat a Napoli, valamint az AC Milan látja vendégül a Fiorentinát. Az NB I-ben három mérkőzést is rendeznek ma, mind a hármat közvetíti az M4 Sport.
A SZOMBATI FUTBALLPROGRAM:
PREMIER LEAGUE, 13. FORDULÓ
13:30 Manchester City–Liverpool (Tv: Spíler1)
16:00 Newcastle United–Chelsea (Tv: Spíler1)
16:00 Sheffield United–Bournemouth (Tv: Match4)
18:30 Brentford–Arsenal (Tv: Spíler1)
LA LIGA, 14. FORDULÓ
14:00 Rayo Vallecano–Barcelona (Tv: Spíler2)
16:15 Valencia–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
18:30 Getafe–Almería (Tv: Spíler2)
21:00 Atlético Madrid–Mallorca (Tv: Spíler2)
BUNDESLIGA, 12. FORDULÓ
15:30 Borussia Dortmund–Mönchengladbach (Tv: Arena4)
18:30 Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
SERIE A, 13. FORDULÓ
15:00 Salernitana–Lazio (Tv: Sport2)
18:00 Atalanta–Napoli (Tv: Sport2)
20:45 AC Milan–Fiorentina (Tv: Sport2)
LIGUE 1, 13. FORDULÓ
21:00 Strasbourg–Olympique Marseille (Tv: Arena4)
NB I, 14. FORDULÓ
14:45 Kisvárda–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
17:00 Zalaegerszeg–Debrecen (Tv: M4 Sport)
19:30 Mezőkövesd–Újpest (Tv: M4 Sport)
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…