Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: zsinórban harmadjára is kikapott a Tottenham – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában a Tottenham Hotspur az Aston Villát fogadta, és bár a londoniak megszerezték a vezetést, azt nem tudták megtartani, sőt, ki is kaptak, amivel a Villa meg is előzte a Spurst a tabellán.

(Photo by Nigel French/Sportsphoto/Allstar via Getty Images)

Jól kezdte a mérkőzést a Tottenham, valamivel jobban is játszottak a londoniak. A 4. percben Kulusevski már a bal kapufát is eltalálta, a kipattanót pedig Johnson lőtte el, de ezt a kapus védte. Pau Torresnek is volt egy helyzete a 6. percben, de nem találta el fejesével a kaput. A 22. percben végül a Spurs szerezte meg a vezetést, amikor egy szöglet után Lo Celso elé pattant a labda, amit a kapus fölött vágott a léc alá. Két perccel később Watkins is betalált a másik oldalon, de ezt les miatt érvénytelenítették. A 44. percben Szon is betalált, de itt se tartott sokáig az öröm, mivel ezt se adták meg les miatt. Az ápolások miatt hosszabb hosszabbítás következett, amelynek végén, az 52. percben kiegyenlített az Aston Villa, amikor egy szabadrúgás után Douglas Luiz ívelte be a labdát, amit Pau Torres fejelt kapura az ötösről a kapu jobb oldalába.

A második félidőre feltámadt azt Aston Villa, így a Tottenhamnek volt mitől félnie. Az 52. percben Bailey előtt volt elég terület a tizenhatoson, hogy kapura lőjön és meg is célozta a bal oldalt, de Vicario látványos mozdulattal védeni tudott. Az 59. percben Szon ismét betalált, de ezt se adták meg les miatt. A 61. percben végül az Aston Villa szerzett vezetést, amikor Tielemans labdája Watkins lábaihoz érkezett a beadást követően, ő pedig kilőtte a bal alsó sarkot. A 68. percben Davies helyezkedett jobban védőjénél a szögletnél, de a fejese épphogy elszállt a kapu felett. A 85. percben Szon harmadjára is betalált ugyan, de nem volt ma szerencséje, mert ezt se adták meg les miatt. A végére már nem tudott feléledni rendesen a Spurs, így elvesztette a mérkőzést, és ezzel visszacsúszott az ötödik helyre.

Tottenham – Aston Villa 1-2 (1-1)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadion (London) Vezette: Robert Jones
Gólszerzők: Lo Celso (22.) ill. Pau Torres (45+7.), Watkins (61.)
Sárga lap: – ill. Cash (27.), Kamara (38.), McGinn (41.), Watkins (82.)
Kiállítás: – ill. –

Tottenham: Vicario, Davies, Emerson Royal, Udogie, Pedro Porro, Kulusevski, Lo Celso (Valiz, 86.), Bentancur (Höjbjerg, 32.), Szon, Gil (Skipp, 71.), Johnson. Vezetőedző: Ange Postecoglou

Aston Villa: Martínez, Pau Torres, Diego Carlos, Digne, Konsa, Douglas Luiz, Kamara, McGinn (Ramsey, 90+2.), Cash (Bailey, 46.), Watkins (Duran, 90+1.), Diaby (Tielemans, 46.). Vezetőedző: Unai Emery

A 13. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Manchester City – Liverpool 1-1
Burnley – West Ham United 1-2
Luton Town – Crystal Palace 2-1
Newcastle United – Chelsea 4-1
Nottingham Forest – Brighton 2-3
Sheffield United – Bournemouth 1-3
Brentford – Arsenal 0-1

Vasárnap:
Tottenham – Aston Villa 1-2
17:30 Everton – Manchester United (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Fulham – Wolverhampton (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore