Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hamarosan megkezdődik a Kecskemét stadionjának felújítása

Minden akadály elhárult, hamarosan megkezdőhetnek a Kecskeméti TE stadionjának felújítási munkálatai…

 

A kecskeméti közgyűlés a csütörtöki ülésén elfogadta a 2024-rs városi költségvetést. A képviselők 13 igen és 7 tartózkodás mellett fogadták el a tervezetet, melynek része volt a Kecskeméti TE otthona, a Széktói Stadion pályatestét és gyepszőnyegét érintő fejlesztési projekt is.

A városi közgyűlés ezzel a döntéssel a 2024-es költségvetés céljai között, mintegy 300 millió forintos forrást biztosít a Széktói Stadion fejlesztésére.

A projekt a tao-program keretein belül valósulhat meg, ez egyben azt jelenti, hogy a forrás 70 százaléka a társasági adójukat biztosító cégek segítségével kerül összegyűjtésre, míg az önkormányzat az ezen felüli költségeket, kiemelten a 30 százalékos önrészt biztosítja. A következő lépés a projekt megvalósulása felé az MLSZ által kiadott igazolás, mely 2024 januárjában esedékes, ezt követően indulhat meg a tao-keret feltöltése, melynek kapcsán a helyi gazdasági szereplők már korábban biztosították klubunkat és a várost.

A pályatest és a gyepszőnyeg teljes cseréje 2024 májusában, a bajnokság végeztével indul el. Mivel az MLSZ az Európa-bajnokságra történő sikeres felkészülés érdekében módosította a tavaszi versenynaptárt, a bajnokság küzdelmei egy héttel korábban, már május 18-án lezárulnak, ami szintén pozitív fejlemény a projekt ütemezését tekintve.