Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Richarlison és Kulusevski góljával elhozta a három pontot a Nottingham otthonából a Tottenham! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 17. fordulójának nyitó mérkőzését a Nottingham Forest és a Tottenham játszotta.

(Photo by Marc Atkins/Getty Images) 

A Postecoglou vezette Tottenhamtől megszokott módon ezúttal is aktívan kezdte az összecsapást a Spurs, amely nem adott sok lehetőséget a Nottinghamnak az első félidő során. Mindezt jól mutatja, hogy a Forest az első 45 perc során el sem találta a kaput, míg a Tottenham több nagy lehetőséget is ki tudott dolgozni. A hazaiak azonban sokáig jól állták a londoni csapat rohamait, ezt elsősorban Matt Turner bravúrjainak köszönhették. A jég azonban még a szünet előtt megtört, a 47. percben ugyanis Kulusevski beadását Richarlison továbbította fejjel a hálóba, 0-1! A brazil támadó ezzel az elmúlt két bajnokiján már a 3. gólját jegyezte, amivel már most elérte azt a gólmennyiséget, amit az előző szezon során minden sorozatot figyelembe véve szerzett.

A második játékrész elején visszavett az intenzitásból a Spurs, amire az 58. percben majdnem rá is faragott, Elanga ugyanis betalált Vicario kapujába, igaz, mint utólag kiderült, ezt lesről tette. A félidő közepén aztán így is meg tudta duplázni az előnyét a Tottenham, igaz ebben komoly szerepet vállalt Matt Turner is. A hazaiak kapusa ugyanis egy hazaadást Kulusevski elé ívelt, aki köszönte szépen a lehetőséget, és a rövid felsőbe bombázta a labdát, 0-2! Nem sokkal később aztán komoly lehetőség adódott a Forest számára, mivel a 70. percben megfogyatkoztak a vendégek Bissouma durva belépőjét követően. Ezzel viszont az utolsó bő 25 percben nem tudott élni a hazai gárda, miután nem tudtak túljárni Vicario eszén, így a Spurs sorozatban második győzelmével beérte a 4. helyezett Manchester Cityt a tabellán, míg a Forest nyeretlenségi szériája már 6 meccsesre nőtt.

Nottingham Forest – Tottenham 0-2 (0-1)
Helyszín:
City Ground Vezette: J. Gillett
Gólszerzők:
.ill. Richarlison (45+2.), Kulusevski (65.)
Sárga lapok: Murillo (82.), Toffolo (90.) ill. Udogie (42.), Sarr (54.), Davies (74.), Son (79.)
Kiállítás:ill. Bissouma (70.)

Nottingham Forest: Turner – Niakhaté, Murillo, Boly (Danilo 68.) – Toffolo, Kouyaté (Wood 68.), Mangala (Hudson-Odoi 83.), Yates, Williams – Gibbs-White, Elanga Vezetőedző: Steven Cooper

Tottenham: Vicario – Porro, Romero, Davies, Udogie – Sarr, Bissouma – Johnson (Skipp 32.), Kulusevski (Veliz 90+9.), Son (Emerson 88.) – Richarlison (Höjbjerg 72.) Vezetőedző: Ange Postecoglou

A mérkőzés összefoglalója:

A 17. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Nottingham Forest – Tottenham 0-2

Szombat:
16:00 Bournemouth – Luton Town
16:00 Chelsea – Sheffield United (Tv: Match 4)
16:00 Manchester City – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)
16:00 Newcastle United – Fulham
18:30 Burnley – Everton (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Arsenal – Brighton (Tv: Spíler 1)
15:00 Brentford – Aston Villa
15:00 West Ham United – Wolverhampton
17:30 Liverpool – Manchester United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore