Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hiába szerzett vezetést a Juventus, ez csak egy pontra volt elég a Genoa vendégeként! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 16. fordulójának nyitó mérkőzését a bajnoki címre törő Juventus mérkőzése nyitotta, akik a Genoa otthonában léptek pályára.

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Egyértelmű esélyesként lépett pályára a Genoa otthonában a Juventus gárdája, amely egy győzelemmel átmenetileg megelőzhette volna a listavezető Intert. A hazaiak viszont nem feltett kézzel érkeztek erre a mérkőzésre, ezt jól jelzi, hogy az első helyzet is az ő nevükhöz fűződött a találkozó 6. percében, amikor Malinovsky dolgoztatta meg Szczesnyt. A Juventus a tőle megszokott módon a biztos védekezésére épített, támadásban nem mutattak túl sokat, a 28. percben viszont így is meg tudták szerezni a vezetést. Ekkor egy védelmi hibából Chiesa törhetett kapura, ám Martinez elkaszálta őt, így büntetővel jöhettek a vendégek. A labda mögé maga a sértett állt, és értékesítette is a helyzetet, 0-1! A szünet előtt még egy nagyobb hazai helyzetet lehetett feljegyezni, ekkor Gudmunddson próbálkozásába vetette bele magát az utolsó pillanatban Kostic, megakadályozva ezzel az egyenlítést.

A Juventus ezzel viszont nem tudta sokáig elnapolni a Gudmundsson gólt. A második játékrész elején a csereként beálló Ekuban fejéről Gudmunddson elé került a játékszer, ő pedig az ötösről bevette a kaput, 1-1! Az egyenlítést követően a Juventus igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, de a félidő döntő részében ez csak meddő mezőnyfölényre volt elegendő, igazán nagy helyzeteket nem tudtak kidolgozni. A 90. percben így is hatalmas esélyük nyílt a mérkőzés megnyerésére, Bremer közeli fejesénél azonban Martinez hatalmas bravúrral védett, így Allegri csapatának be kellett érnie egy ponttal. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben az Inter vasárnap este nyerni tud a Lazio otthonában, úgy a Juvénak 4 pontosra nő a lemaradása a listavezető mögött.

Genoa – Juventus 1-1 (0-1)
Helyszín:
Stadio Luigi Ferraris Vezette: D. Massa
Gólszerzők:
Gudmundsson (48.) ill. Chiesa (28. – büntető)
Sárga lapok: Badelj (74.), Malinovsky (90.) ill. Danilo (61.), McKennie (70.), Milik (71.)
Kiállítás:ill.-

Genoa: Martinez – Dragusin, Bani, De Winter – Vasquez (Ekuban 46.), Malinovsky, Badelj, Frendrup, Sabelli (Vogliacco 84.) – Gudmundsson, Messias (Haps 90+3.) Vezetőedző: Alberto Gilardino

Juventus: Szczesny – Gatti, Bremer, Danilo – Cambiaso (Yildiz 88.), McKennie, Locatelli, Miretti (Iling Junior 74.), Kostic (Weah 68.) – Vlahovic (Milik 68.), Chiesa Vezetőedző: Massimiliano Allegri

A mérkőzés összefoglalója:

A 16. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Genoa – Juventus 1-1

Szombat:
15:00 Lecce – Frosinone (Tv: Sport 2)
18:00 Napoli – Cagliari (Tv: Sport 2)
20:45 Torino – Empoli (Tv: Sport 2)

Vasárnap:
12:30 AC Milan – Monza (Tv: Sport 2)
15:00 Fiorentina – Hellas Verona (Tv: Sport 2)
15:00 Udinese – Sassuolo
18:00 Bologna – AS Roma (Tv: Sport 2)
20:45 Lazio – Inter (Tv: Sport 2)

Hétfő:
20:45 Atalanta – Salernitana (Tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore