A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
A holland labdarúgó-bajnokság (Eredivise) 16. fordulójában a bajnoki címért küzdő rotterdamiak kiütötték a kiesés elől menekülő Heracles csapatát.
(Photo by Dennis Bresser/Soccrates/Getty Images)
A vendégek nagyon gyorsan magukhoz ragadták a vezetést, a 4. percben egy remek akció végén Santiago Gimenez készítette le a labdát lövőre Calvin Stengsnek, a holland válogatott játékos pedig nagyon okosan lőtt a kapu bal alsó sarkába 16 méterről. A 18. percben egy szintén remekül végigvezetett akció végén ezúttal a baloldalról Hartman tette középre a lendületből érkező Stengsnek a labdát, a 24 éves labdarúgó ezúttal 3 méterről belsőzött a bal alsóba. A második játékrész elején is gyorsan beköszönt a vendég alakulat, Hancko átadásából Geertruida lőtte meg a harmadikat a kapu torkából. A végeredményt a 60. percben Quinten Timber állította be, aki remekül lőtte ki a jobb alsó sarkot 20 méterről. A 4-0-ás vendég győzelem a Heracles számára volt hízelgő, ugyanis ez könnyen lehetett volna akár dupla ennyi is, ha a vendégek értékesítik a nagy helyzeteiket. A hazaiaknak kaput eltaláló lövésük sem volt. A Feyenoord a győzelmével feljött hét pontra a listavezető PSV Eindhovenre, valamint négy pontra eltávolodott a harmadik Twentétől. A Heracles egyelőre nincs kieső helyen, de nagyon szükségük lenne minden egyes pontra a továbbiakban.
Heracles – Feyenoord 0-4 (0-2)
Helyszín: Erve Asito (Almelo), Vezette: J. Manschot
Gólszerzők: – ill. C. Stengs (4., 18.), L. Geertruida (48.), Q. Timber (60.)
A 16. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Nijmegen – Sittard 4-1
Szombat:
Utrecht – Waalwijk 1-1
Excelsior – G.A. Eagles 1-1
Heerenveen – Volendam 1-2
Vasárnap:
Almere City – Vitesse 5-0
Heracles – Feyenoord 0-4
Sparta Rotterdam – Twente 2-1
16:15 Ajax – Zwolle
20:00 AZ Alkmaar – PSV Eindhoven
A bajnokság jelenlegi állása:
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…