Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Miután az Európai Unió bírósága kimondta, hogy az UEFA és a FIFA jogellenesen döntött az Európai Szuperliga (ESL) projekt megakadályozásáról, ismét felerősödtek az új versenysorozat tervei…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Az UEFA elnöke, Aleksandar Ceferin kijelentette, egyáltalán nem tart az Európai Szuperligától (ESL) és elbagatellizálta az ellenszervezet törekvését:
“Nem próbáljuk megállítani őket. Azt csinálnak, amit akarnak. Soha nem is próbáltuk megállítani őket és ahogy ezt többször hangsúlyoztuk, azt csinálnak, amit akarnak. Remélem, minél hamarabb el tudnak kezdeni egy fantasztikus ligát két csapattal. Remélem, hogy tudják, mit tesznek, de egyáltalán nem vagyok biztos benne. A futball nem eladó, ezt már többször megmutattuk.”
Az eredetig húszcsapatosra tervezett Szuperliga ötletével 2021 áprilisában állt elő 12 topligás klub (Barcelona, Real Madrid, Juventus, Manchester United, Liverpool, Manchester City, Arsenal, Chelsea, Tottenham, Atlético Madrid, Internazionale, AC Milan), ám miután az UEFA és a FIFA, illetve a futballvilág más befolyásos személyiségei sorra léptek fel az új sorozat beindítása ellen a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus hármasa kivételével minden klub visszalépett a tervektől.
Ezt követően az UEFA fegyelmi eljárást indított a három klubbal szemben, az ESL viszont a spanyol bíróságra vitte az ügyet, ahonnan pedig az EU bíróságához került az ügy iránymutatás miatt, amely kimondta, hogy jogellenesen fenyegettek bárkit büntetéssel.
Idén februárban az ESL kialakítása mögött álló cél elnök-vezérigazgatója, Bernd Reichart arról beszélt, hogy a sorozat akár egy 80 csapatot felvonultató, többosztályú formátumban is működhet, és hozzátette, hogy az A22 Sports Management több mint 50 klubbal és részvényessel folytatott egyeztetése után világossá vált, hogy a megújulásra szükség van.
A tervek szerint a sorozat 2025-ben kezdődne el, és három divízióban 64 csapat vehetne részt benne.
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…