Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai Pál nem szól bele, hogy fia melyik válogatottat választja

Miután a magyar válogatott szövetségi kapitánya felvetette a Hertha BSC magyar származású játékosának válogatottbeli szereplését, a játékos edzője, egyben édesapja is elmondta a véleményét…

(Photo by Maja Hitij/Getty Images)

A Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak osztotta meg a gondolatait arról, hogy középső fia, Dárdai Márton tavasztól magyar válogatott lehet a Marco Rossival folytatott sikeres egyeztetéseket követően:

“Ez a kettejük dolga. Örülök, hogy személyesen találkoztak, Marci elhívta az otthonába a kapitányt, de nyilván nem én döntöm el, ki lesz válogatott és ki nem. Azt mondtam a fiamnak, akkor lehet az, ha ötven-hetven felnőttmeccs már lesz mögötte. Annyi szerencse lehetett a történetben, hogy amikor Marco Rossi Berlinben megnézte Marcit, úgy alakult a meccs, hogy az első félidőben védekező középpályást, a szünet után belső védőt játszott. Nekem az a fontos, hogy a fiam egészséges legyen, nyilván nagyon büszke leszek, ha pályára lép a válogatottban, mint ahogyan az voltam akkor is, amikor Palkó játszott címeres mezben.”

A több poszton is bevethető 21 éves labdarúgó Berlinben látta meg a napvilágot, és 2018 óta a különböző korosztályos válogatottakban a németek színeit képviselte.

A középső Dárdai fivér fiatal kora ellenére a 2020-2021-es idény óta rendszeres lehetőséget kap a berliniek első csapatában, ahol a 2022-2023-as Bundesliga-idényben 17 meccsen egy gólt szerzett, és a jelenleg a német másodosztályban szereplő együttes idénybeli összes eddigi bajnokiján pályára lépett.