Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az AS Roma emberelőnyben gyűrte le a Napolit – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójának zárómérkőzését az AS Roma és a Napoli játszotta.

(Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images)

A két csapat egy parázs hangulatú mérkőzést játszott, de ez inkább a mezőnyben mutatkozott meg, mintsem a kapuk előtt, ugyanis nem láthattuk a helyzetek sokaságát, durva játékot viszont annál inkább. A 19. percben Bove szerezhetett volna vezetést csapatának, de csak a felső lécet találta el a középpályás. Nem sokkal később ismét a fiatal olasz játékos próbálkozott, azonban most Meret kapus állta a labda útját. A Napoli első említésre méltó lehetősége az 55. percben volt, viszont Kvaratskhelia lövését Rui Patrício védeni tudta. A 66. percben Politano butaságát követően megfogyatkoztak a vendégek, amelyet 10 perccel később ki is használt az AS Roma, a csereként beálló Lorenzo Pellegrini vette be a vendégek kapuját. A 86. percben pedig még nagyobb bajba került a Napoli, ugyanis Osimhen megkapta második sárgáját, ezért ő is idő előtt mehetett zuhanyozni. A hosszabbítás utolsó pillanataiban pedig a kettős emberelőnyben játszó fővárosiak Lukaku révén meglőtték második góljukat is. A 2-0-ás hazai végeredmény következtében helyet cserélt a tabellán a két csapat, az AS Roma a hatodik pozíciót foglalja el, míg a Napoli jelenleg a hetedik.

AS Roma – Napoli 2-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma), Vezette: A. Colombo (olasz)
Gólszerzők: L. Pellegrini (76.), Lukaku (90+5.) ill.
Sárga lap: Paredes (29.), Kristensen (32.), Cristante (38.), Belotti (61.), Zalewski (66.), El Shaarawy (82.), Azmoun (90+5.) ill. Juan Jesus (62.)
Kiállítás: ill. Politano (66.), Osimhen (86.)

AS Roma: Rui Patrício – Mancini, Llorente, Ndicka – Kristensen (Celik 75.), Cristante, Paredes (Azmoun 71.), Bove, Zalewski (El Shaarawy 71.) – Belotti (L. Pellegrini 71.), Lukaku. Vezetőedző: José Mourinho

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Juan Jesus (Natan 90+4.), Mario Rui (Zerbin 81.)- Anguissa, Lobotka (Cajuste 56.), Zielinski (Zanoli 81.) – Politano, Osimhen, Kvaratskhelia (Raspadori 90.). Vezetőedző: Walter Mazzarri

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 17. forduló eredményei:
Péntek:
Empoli – Lazio 0-2
Sassuolo – Genoa 1-2
Monza – Fiorentina 0-1
Salernitana – AC Milan 2-2

Szombat:
Frosinone – Juventus 1-2
Bologna – Atalanta 1-0
Torino – Udinese 1-1
Inter – Lecce 2-0
Hellas Verona – Cagliari 2-0
AS Roma – Napoli 2-0

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore