Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: Kiwior öngóljával és Luis Diaz találatával a Liverpool harcolta ki a továbbjutást az Arsenal otthonában! – videóval

Az FA-kupa 3. fordulójának rangadóját vívta egymással az Arsenal és a Liverpool együttese, amelyek a legjobb 32 közé jutásért csaptak össze egymással.

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

Mindkét csapatnál bőven akadtak hiányzók, de a két menedzser a lehetőségekhez mérten így is a legerősebb kezdőjét küldte fel a pályára. A mérkőzés első komoly lehetősége már a 3. percben kialakult, amikor Ramsdale indítása után Nelson tudott kiugrani a védők közül, de hiába vitte el Alisson mellett a labdát, túlságosan kisodródott, így pedig már nem tudta bevenni a kaput. A folytatásban is az Arsenal akarata érvényesült, ezt előbb a 9. percben Havertz tekerése jelezte, amit Alisson fogott, majd 3 minutummal később Ödegaard lövésénél a felsőléc mentette meg a vendégeket. A következő nagyobb lehetőség a 39. percben alakult ki az Arsenal előtt, amikor egy szöglet után Havertz fejelhetett 5 méterről, de a próbálkozása elkerülte a kaput. A 44. percben ismét a német játékos tudott veszélyeztetni, ám ezúttal Alisson tudta hárítani a közeli próbálkozást. A Liverpool első komoly helyzetére a 45. percig kellett várni, ekkor Alexander-Arnold bombája csattant a keresztlécen, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenni a felek.

A második játékrész első veszélyesebb lehetősége a Liverpoolhoz kötődött: az 54. percben Nunez tört be a szélről, majd jobbal a hosszú felsőt vette célba, a próbálkozása azonban kevéssel célt tévesztett. A 60. minutumban Alisson nagy bravúrjára volt szükség, miután Havertz beadása megpattant egy védőn, a labda pedig majdnem a brazil kapus feje fölött a hálóba hullt, de Alisson visszaért és ki tudta ütni a játékszert. A véghajrára kanyarodva is elmondható volt, hogy az Arsenal állt közelebb a gólszerzéshez, de a 77. percben mégis majdnem a Liverpool szerzett vezetést. Luis Diaz tudott lőni a tizenhatoson belül, ám Ramsdale hatalmas bravúrt bemutatva leért a jobb alsóba, majd az ezt követő szögletnél Jota tudott fejpárbajt nyerni, a próbálkozása viszont a felsőlécet találta telibe. A 80. percben aztán már semmi sem mentette meg az Arsenalt, ekkor ugyanis betalált a Liverpool! Alexander-Arnold végezhetett el oldalról egy szabadrúgást, ami középen Kiwior fején csúszott meg, így Ramsdale már tehetetlen volt, 0-1! A véghajrában ugyan mindent megpróbált az Arsenal az egyenlítés érdekében, de a Liverpool végül egy ellentámadás végén lezárta a továbbjutás kérdését: a 95. percben Jota passza után Diaz jutott lövőhelyzetbe, ő pedig védhetetlenül kilőtte a bal felsőt, 0-2! Az Arsenal így hiába játszott veszélyesebben a mérkőzés jelentős részében, a Liverpool jutott be a 4. körbe.

Arsenal – Liverpool 0-2 (0-0)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: J. Brooks
Gólszerzők:
ill. Kiwior (80. – öngól), Diaz (90+5.)
Sárga lapok: Saliba (65.) ill. Elliott (70.), Gravenberch (90.), Clark (90+1.), Alexander-Arnold (90+4.)
Kiállítás:ill.-

Arsenal: Ramsdale – Kiwior (Trossard 88.), Gabriel, Saliba, White – Rice, Jorginho (Nketiah 82.), Ödegaard – Nelson (Martinelli 62.), Havertz (Smith Rowe 88.), Saka Vezetőedző: Mikel Arteta

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Quansah, Gomez – Jones (Clark 75.), Mac Allister (Gravenberch 59.), Gakpo (Jota 59.) – Diaz, Nunez, Elliott (Bradley 75.) Vezetőedző: Jürgen Klopp

A mérkőzés összefoglalója: