Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: két légióstól elbúcsúzott a Debrecen – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényében bronzérmes Debreceni VSC két változást jelentett be a pénteki napon…

 

A Debreceni VSC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy az egy évvel ezelőtt szerződtetett Marko Milosevic kapus a több játéklehetőség reményében elhagyta a csapatot.

A 32 éves szerb kapust tavaly tavasszal több kapus sérülése miatt szerződtették, azóta pedig nyolc bajnokin és három kupameccsen is megbízható teljesítményt nyújtott. Miután a csapatnál képtelen volt több, állandó lehetőséget kapni, a felek az elválás mellett döntöttek.

A hajdúságiak klubhonlapja azt is hírül adta, hogy Andrija Majdevac kölcsönben a szerb élvonalbeli Napredak együtteséhez került a szezon hátralévő részére.

A 26 éves szerb támadó 2023 augusztusában érkezett a DVSC-hez, azóta 9 bajnoki találkozón és 2 kupamérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben.