Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
A belga másodosztályban játszó fiatal magyar játékos az idény második felében a feljutást célozná meg csapatával…
A belga másodosztályú Lommel fiatal magyar labdarúgója, Vancsa Zalán az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy bár csapata jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, az idény második felében a feljutás lesz a célja:
“Elsősorban arra koncentrálok, hogy jól teljesítsek majd a második félévben, illetve hogy sikerüljön a csapattal a feljutás az élvonalba, mert ha én és a csapat is jól teljesít, az mindenkinek jó.”
A 19 éves támadó az idény eddig eltelt felében 14 alkalommal lépett pályára, ezalatt négy gól és három gólpassz fűződött a nevéhez. Vancsa szerint lehetett volna több találata is, de összességében jól teljesített, emellett mentálisan és fizikálisan is sikerült fejlődnie. Klubja elsősorban a fiatalok fejlesztésére fekteti a hangsúlyt, ám az erőviszonyokat figyelembe véve van esélyük a feljutásra, mivel mindössze hét pontra vannak az elsőosztályt jelentő második helytől.
Vancsa elárulta, hogy voltak érdeklődők a téli átigazolási időszak folyamán, de úgy véli, ha a tavaszi szezonban jól teljesít és az első félévhez hasonlóan sokat játszik, akkor nyáron még több megkeresésre számíthat. Ha pedig sikerülne a feljutás, akkor már a belga élvonal is nagyot dobhat a pályafutásán.
A Lommel játékosa minden héten egyeztet a vezetőedzővel és a sportigazgatóval, akik elmondása szerint meg vannak elégedve a teljesítményével, és minden megbeszélésen megtárgyalják, hogy miben tudna még fejlődni és hogyan lehetne még eredményesebb. Majd azt is megemlítette, hogy havonta pár napot a klubnál töltenek a partnerklub Manchester City képviselői is, akiktől szintén pozitív visszajelzéseket kapott.
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata