Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: a Liverpool ötöt vágva jutott tovább, a Manchester United kicsit megszenvedett negyedosztályú ellenfele ellen – videóval

Folytatódtak az angol FA-kupa küzdelmei a legjobb 16 közé jutásról. A Liverpool ötöt vágott a másodosztályú Norwich-nak, a Manchester United azonban megszenvedett negyedosztályú ellenfele ellen, de összejött a továbbjutás. A Wolves végül magabiztosan harcolta ki a továbbjutást, míg a Watford-Southampton mérkőzést újra kell játszani.

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Liverpool – Norwich:

Végig dominált a Liverpool a Norwich ellen, és öt gólt is szerzett végül. A gólzáport a 16. percben Jones nyitotta meg, bár a 22. percben Gibson révén egyenlíteni tudott a vendégcsapat Gibson révén. Nem örülhettek azonban sokáig, mivel a 28. percben jött Darwin Nunez találata, és ismét vezetett a Pool. A második félidőben sem változott a játék képe. Az 53. percben Diogo Jota folytatta a gólgyártást. Az 55. percben csereként állt be a sérüléséből visszatérő Szoboszlai, aki a 63. percben egy gólpasszt is kiosztott van Dijknak. A 69. percben még Sainz tudott ismét szépíteni, de sokat nem ért vele a Norwich. A 95. percben zárta le a mérkőzést a Liverpool, ekkor Gravenbech lőtte meg csapata ötödik találatát.

Liverpool – Norwich (II.) 5-2 (2-1)
Gólszerzők: Jones (16.), Nunez (28.), Diogo Jota (53.), van Dijk (63.), Gravenberch (90+5.) ill. Gibson (22.), Sainz (69.)

Newport – Manchester United:

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Manchester United, hiszen már a 7. percben vezetést szerzett Bruno Fernandes révén, majd a 13. percben már kétgólosra növelték az előnyüket Mainoo találatával. Az első félidőben végig dominált az MU, ennek ellenére azonban a 36. percben szépíteni tudott a Newport Morris góljával. A második félidőt is remekül kezdte a negyedosztályú csapat, hiszen már a 47. percben egyenlíteni tudott Evans révén. Továbbra is fölényben játszott a United, és a 68. percben össze is jött az újabb vezetés, most Antony talált be, a szezonban először. A végére megjött az önbizalma az MU-nak, és a 94. percben Höjlund is betalált, amivel bebiztosították a továbbjutást.

Newport (IV.) – Manchester United 2-4 (1-2)
Gólszerzők: Morris (36.), Evans (47.) ill. Bruno Fernandes (7.), Mainoo (13.), Antony (68.), Höjlund (90+4.)

West Brom – Wolves:

Az első félidőben a játék képét tekintve még veszélyesebben is játszott a West Brom, a gólt azonban a Wolves szerezte a 38. percben Pedro Neto révén, így előnyben vonultak le a szünetre a csapatok. A második félidő már kiegyenlítettebb volt, ám újra a Wolves szerzett gólt a 77. percben Cunha révén, ezzel kétgólosra növelve csapata előnyét, Ezt követően nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a mérkőzés, majd  nagyjából 30 perccel később tértek vissza a játékhoz. A maradék időben már nem tudott válaszolni a West Brom, így maradt a végeredmény és a Wolves jutott tovább.

West Brom (II.) – Wolves 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Pedro Neto (38.), Cunha (78.)

Watford – Southampton:

Veszélyesebb volt az első félidőben a Watford, ami az 5. percben a vezetést is megszerezte Matheus Martins góljával. Hiába rohamozták azonban az első félidőbe az ellenfél kapuját, újabb gólt nem tudtak lőni. A második félidőre azonban már feléledt a Southampton, és nagyot harcolt az egyenlítésért, ami az utolsó pillanatban, a 89. percben össze is jött nekik Armstrong révén, amivel kiharcolta csapatának a mérkőzés újrajátszását.

Watford (II.) – Southampton (II.) 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Matheus Martins (5.) ill. Armstrong (89.)

Az FA-kupa legjobb 16 közé jutásáért eddig lejátszott mérkőzések és a további párharcok:
Csütörtök:
Bournemouth – Swansea (II.) 5-0

Péntek:
Bristol City (II.) – Nottingham Forest 0-0
Chelsea – Aston Villa 0-0
Sheffield Wednesday (II.) – Coventry (II.) 1-1
Tottenham – Manchester City 0-1

Szombat:
Ipswich (II.) – Maidstone (VI.) 1-2
Everton – Luton 1-2
Leeds United (II.) – Plymouth (II.) 1-1
Leicester City (II.) – Birmingham (II.) 3-0
Sheffield United – Brighton 2-5
Fulham – Newcastle United 0-2

Vasárnap:
West Brom (II.)  – Wolverhampton 0-2
Watford (II.) – Southampton (II.) 1-1
Liverpool – Norwich (II.) 5-2
Newport (IV.) – Manchester United 2-4

Hétfő:
20:30 Blackburn – Wrexham