A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Az MLSZ elnöke a hosszabb exkluzív interjújában felfedte a magyar válogatott tervezett Európa-bajnokság előtti felkészülési ellenfeleit…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában megosztotta a nyilvánossággal, hogy a tervek szerint a magyar válogatott mely csapatok ellen vívja a két-két márciusi és júniusi felkészülési mérkőzéseit az Európa-bajnokság előtt.
A tervek szerint elsőként a szintén Eb-résztvevő Törökországgal játszik majd Marco Rossi együttese, hazai környezetben. A törökök erősségét nem csak Eb-részvételük mutatja, hanem az is, hogy tavaly Németországot (2-3) és Horvátországot is (0-1) legyőzték. A második felkészülési ellenfél Koszovó lesz, amely ugyan nem jutott ki az Eb-re és a világranglistán is csak a 101. helyen áll, Európa-bajnoki csoportellenfelünk, Svájc azonban a selejtezők során sem idegenben sem hazai pályán nem tudta legyőzni (2-2 és 1-1).
Az első júniusi mérkőzésen Írország lesz az ellenfél, amely nem Eb-résztvevő, és jelenleg a 60. a világranglistán, játékstílusuk azonban segítségére lehet válogatottunknak a Skócia elleni Eb-csoportmeccsre való felkészülésben. Az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési meccsen pedig az ellenfél Málta válogatottja lesz.
A mérkőzésekkel kapcsolatos szerződések egyelőre nem kerültek aláírásra, néhány apró részlet még tisztázásra vár. Amint ez megtörténik, az MLSZ a szokásoknak megfelelően azonnal kommunikálni fogja a mérkőzések konkrét dátumait és helyszíneit – számolt be róla az mlsz.hu.
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…