Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az MLSZ elnöke a hosszabb exkluzív interjújában a magyar válogatottat illető kérdések mellett egyéb témákat is érintett…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában elárulta, hogy véleménye szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy Bajnokok Ligája-döntőt rendezzenek a Puskás Arénában:
“Majdnem minden feltétel megvan, hiszen nagyon sok nemzetközi mérkőzést, európai kupadöntőt és Eb-meccset rendeztünk. Az UEFA nagyon szeret Budapesten meccseket rendezni, mert szinte minden feltétel rendelkezésre áll, egyedül a repülőtéren nincs elég hely arra, hogy a magángépek itt parkoljanak, erre vonatkozóan vár az UEFA garanciákat, hogy ezt a kérdést megoldjuk.”
Ugyanakkor az MLSZ elnöke jelezte, hogy a repülőtér eladási folyamata miatt most nem egyszerű a helyzet: “De bízom benne, hogy ez nem lesz akadály és van esélyünk arra, hogy ez a mérkőzés, amit itthon rendezünk, a 2026-os Bajnokok Ligája-döntő legyen.”
A Bajnokok Ligája 2024-es döntőjét Londonban a Wembley-ben, míg a 2025-ös finálét a müncheni Allianz Arénában rendezik.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…