A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese szeretne szerződést hosszabbítani támadójával, Luka Joviccsal.
(Photo by Getty Images/Getty Images )
Egyre inkább kezd ismét egyenesbe állni Luka Jovic pályafutása. Az egykor az Eintracht Frankfurtnál szárnyaló, majd a Real Madridnál elbukó támadó ugyanis egyre jobb formába lendül az AC Milan csapatánál. A szerb csatár legutóbb épp a hétvégi, Frosinone elleni bajnokin lőtt 3 pontot érő találatot, ami már nem az első fontos gólja volt a piros-feketék mezében. A Milan szabadügynökként szerezte meg Jovicot, akivel a most futó idény végéig szóló szerződést kötöttek, de a megállapodás tartalmaz három darab egy évre szóló hosszabbítási opciót. A hírek szerint ugyanakkor a Milannál olyannyira elégedettek a 26 éves támadó teljesítményével, hogy készek lennének vele a következő három évre, azaz egészen 2027 nyaráig szerződést hosszabbítani. A beszámolók alapján Jovic is jól érzi magát Milánóban, így akár a következő hetekben pont kerülhet az ügy végére.
Luka Jovic ebben a szezonban 19 találkozón lépett pályára a Milan színeiben, összesen pedig 721 percet kapott a bizonyításra, de ez is elég volt számára ahhoz, hogy összehozzon 7 gólt és 1 gólpasszt.
Milan will soon hold talks to extend Luka Jovic’s contract at the club, reports @lucabianchin7. There is an option to extend his stay by one season.https://t.co/R69upA1ppt
— Get Italian Football News (@_GIFN) February 5, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…