Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a Real Madrid esélyt sem adott a Gironának! – videóval

A spanyol bajnokság 24. fordulójában került sor a bajnokság egyik legjobban várt találkozójára a listavezető Real Madrid és a szezonban szárnyaló Girona együttesei között. A blancók Jude Bellingham és Vinícius Junior vezetésével sima győzelmet arattak.

(Photo by Mateo Villalba/Getty Images)

 

Carlo Ancelottinak a találkozót megelőzően abban igaza volt, hogy bajnoki döntőről korai volt még beszélni, ugyanakkor a tét óriási volt így is a mérkőzésen.

Furcsa ezt kimondani a Bernabéuban, de mégis a Real Madrid várta nehezebb helyzetből a találkozót, amelyet klasszikus értelemben vett középhátvéd nélkül, Tchouameni – Carvajal belső védőpárossal kezdett Carlo Ancelotti.

Aki esetleg féltette volna a blancók védelmét, az az első félidő alapján biztosan meggondolta magát, hiszen nagyon stabil volt a Real Madrid hátul, míg elől életveszélyes!

Az első 45 percben elemében lévő Vinícius Junior előbb a 7. percben villant egyet, nagyszerű tekerésével megszerezve a vezetést csapatának. Előnyben a Real átengedte a terepet, a 60% körül végig labdát birtokló Gironának, amely támadójátékáról sok mindent elmond, hogy nem volt kaput eltaláló lövése a vendégeknek, mi több, kísérletük is csak egy (…)

 

Ellenben a túloldalon, a Real Madrid kis túlzással minden megindulása veszélyt hordozott magába, mintha arra vártak volna a blancók, hogy jöjjön a Girona… A 35. percben jöttek is a vendégek, majd egy labdaszerzést követően Vinícius Junior pazar labdával ugratta ki Jude Bellinghamet, aki higgadtan eltolva a labdát a menteni igyekvő Gazzaniga kapus mellett, megduplázta a Real előnyét.

Eléggé hitehagyottnak tűnt ekkor a Girona!

A szünet után hamar kiderült, hogy nem tudnak változtatni a vendégek, a Real Madrid pedig egy újabb korai góllal nyitotta a félidőt, Jude Bellingham közeli befejezésének köszönhetően, padlóra küldve ellenfelét.

 

Hatalmas különbség volt ezen az estén a két csapat között, a Real Madrid ráadásul Rodrygo remek lövése után újabb gólt is szerzett, ellenben a vendégek szinte veszélytelenek voltak a második félidőben is Andriy Lunin kapujára.

 

Komoly erődemonstrációt tartott Carlo Ancelotti csapata – ráadásul a rendes játékidő legvégén Joselu még büntetőt is hibázott – a Real szurkolók egyedül a lecserélt Jude Bellingham miatt aggódhatnak – Bár minden bizonnyal három gólos előnynél nem akart kockáztatni a blancók orvosi stábja.

 

Real Madrid – Girona 4-0 (0-2)
Santiago Bernabeu stadion, Vezette: J. Munuera
Gólszerzők: Vinícius (7.), Bellingham (35. és 54.), Rodrygo (61.)
Sárga lap: F. Mendy (73.) illetve Juanpe (21.) Couto (68.)
Piros lap:

Real Madrid: Lunin – L. Vazquez, Carvajal, Tchouameni, F. Mendy (F. Garcia, 77.) – F. Valverde, Camavinga, Kroos (Modric, 70.) – Bellingham (B. Diaz, 57.) – Vinícius Junior (A. Güler, 77.), Rodrygo (Rodrygo, 70.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Girona: Gazzaniga – Couto, E. Garcia, Juanpe, M. Gutíerrez – A. Garcia, I. Martin (Solis, 70.)- Tsygankov (Valery, 70.), Portu (P. Torre, 46.), Savio – Dovbyk (Stuani, 70.). Vezetőedző: Michel

 

A spanyol bajnokság 24. fordulójának menetrendje:

péntek:

Cadiz – Betis 0-2

szombat:

Deportivo Alaves – Villarreal 1-1

Real Sociedad – Osasuna 0-1

Real Madrid – Girona 4-0

21:00 Las Palmas – Valencia (Tv: Spíler 2)

vasárnap:

14:00 Getafe – Celta Vigo (Tv: Spíler 2)

16:15 Mallorca – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)

18:30 Sevilla – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

21:00 FC Barcelona – Granada (Tv: Spíler 2)

 

A La Liga állása:

Standings provided by Sofascore