Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A portugál bajnokság (Liga Portugal) 21. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az FC Porto az Arouca otthonába látogatott…
(Photo by Pedro Loureiro/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Meglepetésre az FC Porto 3-2-es vereséget szenvedett az Arouca ellen, így a “sárkányok” egyre jobban lemaradnak a bajnokság éllovasaitól. A hazaiak már az első percben sokkolták a Portót a vezetés megszerzésével, ugyanis Cristo jobb oldali bejátszását követően Rafa Mujica a kapu torkából egy csukafejessel vette be Diogo Costa ketrecét. A vendégek még az első tíz percen belül válaszolni tudtak, Evanilson váltott gólra egy büntetőt. A Porto egyre inkább átvette az irányítást, azonban a vezetést képtelen volt me gszerezni. Az első félóra végén Pepe kezezése miatt az Arouca is tizenegyeshez jutott, melyből Cristo bombázott védhetetlenül a léc alá. Néhány perccel később Evanilson újból kiegyenlíthetett volna, de kiugrásánál lesről indult, így a játékvezető nyomban érvénytelenítette a találatát. Az első játékrész végeztével az Arouca örülhetett 2-1-es vezetésnek. A szünet után a Porto nagy erőkkel nyomott az egyenlítésért, a házigazda viszont veszélyes kontrákat vezetett. Az egyik ilyen ellentámadás alkalmával az Arouca harmadik spanyol légiósa is betalált, Jason a jobbszélről befelé húzva lőtte ki védhetetlenül a hosszú sarkot. A Porto erejéből innentől már csak egy szépítő találatra futott a hajrában Francisco Conceicao révén, a vereséget képtelenek voltak elkerülni.
A Sporting CP és a Benfica azonos pontszámmal vezeti a bajnokságot, de a zöld-fehérek egyel kevesebb mérkőzést játszottak, míg a Porto a harmadik helyen már hét ponttal van lemaradva a két lisszaboni vetélytárstól.
Arouca – FC Porto 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Mujica (1.), Cristo (30. – büntetőből), Jason (61.), ill. Evanilson (9. – büntetőből), F. Conceicao (87.)
Kiállítva: – ill. F. Cardoso (90+6.)
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…