Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Ismét megsérülhetett az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City középpályása, Jack Grealish.
(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola attól tart, hogy Jack Grealish ágyéksérülése kiújult, miután a játékost csapata Luton Town elleni 6-2-es FA-kupa-győzelme során le kellett cserélni. A 28 éves középpályás a mérkőzés 38. percében sántikált le a pályáról, majd Jeremy Doku váltotta.
Kezdetben attól lehetett tartani, hogy Grealish hosszabb kihagyásra számíthat, miután a hónap elején le kellett cserélnie az FC Koppenhága elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén egy ágyéksérülés miatt. A szombati, Bournemouth elleni győzelem alkalmával azonban visszatért a cserepadra, és a Luton elleni mérkőzésen ismét a kezdőcsapatban volt.
“Nem beszéltem az orvossal, de egy kicsit panaszkodott az ágyékára, talán eléggé hasonló a helyzet ahhoz, mint legutóbb”
– mondta Guardiola a kedd esti mérkőzés után.
“Nagyon-nagyon jól érezte magát, de sajnos megsérült. Nehéz szezon volt számára, pihennie kell.”
Grealish 26 mérkőzésen 3 gólt szerzett és 2 asszisztot jegyzett a City színeiben ebben a szezonban.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…