Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttesének menedzsere, Pep Guardiola elmondta, hogy John Stonesra és Kyle Walkerre sem számíthat az Arsenal elleni rangadón.
(Photo by Ryan Crockett/DeFodi Images via Getty Images)
Vasárnap fog összecsapni egymással a harmadik helyezett Manchester City és a listavezető Arsenal együttese a Premier League 30. fordulójában. A két bajnokaspiráns között mindössze 1 pont különbség van a tabellán, így mindkét gárda számára kulcsfontosságú lesz ez a találkozó. A Manchester City viszont két kulcsjátékosára sem számíthat ezen a rangadón Kyle Walker és John Stones személyében. A két védő egyaránt az angol válogatottnál sérült meg, Walkert a Brazília, Stonest pedig a Belgium elleni felkészülési mérkőzésen kellett idő előtt lecserélni. A két meghatározó védő játéka erősen kérdéses volt a hétvégi rangadón, de Pep Guardiola a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján tisztázta, hogy egyikükre sem számíthat majd ezen a fontos mérkőzésen.
A spanyol tréner emelett első számú kapusáról, Edersonról is szót ejtett, aki még a válogatott szünet előtt a Liverpool elleni rangadón sérült meg. A brazil kapussal kapcsolatban Guardiola annyit mondott, hogy már sokkal jobban van, így akár az is elképzelhető, hogy őt láthatjuk a pályán az Arsenal elleni meccsen.
PEP 💬 (On injury updates) Ederson is much better. Kyle [Walker] and John [Stones] are out. pic.twitter.com/jaUmA1mo9e
— Manchester City (@ManCity) March 29, 2024