Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie B: a Como lett a második feljutó

Az olasz másodosztály (Serie B) utolsó, 38. fordulójában eldőlt, hogy a bajnok Parma mögött a Como jutott fel másodikként a Serie A-ba…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

A Serie B pénteki zárófordulójában a második helyen álló Como 1-1-es döntetlent játszott a Cosenza ellen, míg a harmadik Venezia elvesztette a maga mérkőzését, így a lombardiaiak megtartották a helyüket és feljutottak az olasz első osztályba.

A Lariani ősszel a 15. szezonját kezdheti meg az első osztályban, ahol utoljára a 2002-2003-as idényben járt, amikor mindössze négy győzelemmel esett ki. Azóta a Como több alkalommal is lezuhant a negyedosztályig, három éve a második vonalban szerepelt, a jelenlegi brit tulajdonosok vezetésével azonban nagyra törő célokat fogalmaztak meg, melyek egyik legfontosabb állomását most meg is valósították a feljutással.

Az egyesület elnöke Dennis Wise, a másodedző Césc Fabregas, valamint Thierry Henry részvényesként támogatja a klubot, és az utolsó fordulós mérkőzésen például Jamie Vardy is tiszteletét tette.

Az alapszakasz végén az első két helyezett automatikusan feljut a Serie A-ba, míg a harmadiktól a nyolcadik helyen végző csapatok a rájátszásban vesznek részt, melynek végső győztese szintén az élvonalba kerül. Az utolsó három helyezett Ascoli, FeralpiSaló és Lecco kiesett a harmadosztályba, a Ternana és a Bari osztályozót vív a bennmaradásért.

 

A bajnokság aktuális állása

Az állást biztosítja a Sofascore