Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: megnyerte a DAC az idénybeli utolsó hazai meccsét – videóval

A szlovák bajnokság (Niké Liga) felsőházi rájátszásának kilencedik, utolsó előtti fordulójában az FC DAC 1904 az idénybeli utolsó hazai meccsén a Nagyszombatot fogadta…

 

A második helyért küzdő FC DAC 1904 hazai környezetben 1-0-s győzelmet aratott a Nagyszombat ellen a MOL Arénában. A találkozó elején a hazaiak bizonyultak aktívabbnak, több helyzetet alakítottak ki, azonban a vendégek magabiztosan végezték az elhárítást. A DAC hiába játszott mezőnyfölényben, képtelen volt bevenni az ellenfél kapuját, így az első játékrész gól nélküli döntetlennel zárult. A szünet után viszont nem sokat kellett várni a szerdahelyiek vezető góljára, Dimun passzából ugyanis a szünetben pályára lépő Romaric Yapi volt eredményes az 52. percben. A gól után a Nagyszombat kapcsolt rá jobban, azonban idővel elhaltak a támadásaik, és a szerdahelyiek biztosan őrizték minimális előnyüket. A hajrában ismét felerősödtek a vendégek rohamai, ám csak néhány kisebb lehetőségig jutottak, így nem tudtak egyenlíteni sem, a DAC nagyon fontos győzelemmel búcsúzott a MOL Aréna hálás közönségétől.

Ezzel a három ponttal a csallóközi gárda ugyanis megelőzte egy ponttal a Nagyszombatot és pontszámban beérte a második helyen a Zsolnát, amely ellen az utolsó fordulóban léphet pályára idegenben. Xisco Munoz együttesének a saját kezében a sorsa, egy győzelemmel akár még ezüstérmes is lehet.

A DAC soraiban Csinger Márk és Vitális Milán végig játszotta a mérkőzést, Damir Redzic pedig a második félidőre szállt be a kispadról.

FC DAC 1904 – Nagyszombat 1-0 (0-0)
Gólszerző: Yapi (52.), ill.

A felsőházi rájátszás aktuális állása

Standings provided by Sofascore