Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A nemzetközi szövetség terve, hogy külföldön is játszhassanak mérkőzéseket a jövőben egy-egy nemzeti bajnokság csapatai…
(Photo by Francesco Scaccianoce – FIFA/FIFA via Getty Images)
A FIFA 10-15 főből álló munkacsoportot állított fel, melynek tagjait azzal bízta meg, hogy dolgozzanak ki egy tervet arra, hogy a jövőben külföldön is játszhassanak bajnokikat a nemzeti bajnokságok csapatai.
A FIFA közlése szerint a csoport tagjai a klubok, a bajnokságok és a szurkolók képviselői kerülnek ki. Az irányító testület szerint a csoport független lesz, de munkáját előre meghatározott alapelvek mentén kell majd végeznie. Ilyen alapelv például az, hogy a tervezett külföldi meccs előtt az érintett csapatok szurkolóit előre értesíteni kell, valamint elegendő felkészülési időt kell biztosítani arra, hogy meg tudják tervezni a részvételüket a külföldön lejátszott bajnoki mérkőzésen.
A nagyobb európai bajnokságok közül a La Liga vezetősége már évek óta nyitott lenne arra, hogy Spanyolország határain kívül rendezzen meg egy-egy mérkőzést, ugyankkor az angol Premier League egyelőre teljesen elzárkózott ettől az ötlettől.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!