Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Betis együttese hivatalos oldalán közölte, hogy a keret egyik legjobb játékosa, Isco megsérült, ami miatt a nyári Európa-bajnokságról is le fog maradni.
(Photo by Fran Santiago/Getty Images)
A Real Betis együttese a mai nap folyamán közölte, hogy a Las Palmas elleni találkozón megsérülő Isconak eltört a szárkapocscsontja, mindez pedig azt jelenti, hogy véget ért az idény a 32 éves középpályás számára. Ami még rosszabb hír az ötszörös Bajnokok Ligája győztes játékosnak, hogy a sérülés miatt az Európa-bajnokságról is le fog maradni, ahol a Marca értesülései szerint a spanyol válogatottat irányító Luis de la Fuente számolt volna a rutinos játékossal a kontinenstornán, aki most először vehetett volna részt Európa-bajnokságon.
Isco összességében kiváló idényt zárt a Real Betis játékosaként, ahol minden sorozatot figyelembe véve 36 találkozón 9 gólig és 7 gólpasszig jutott, és 19 bajnokin a mérkőzés legjobbjának is megválasztották.
🚑 MEDICAL PART | Isco suffers a diaphyseal fracture in his left fibula 😔🆙
Stay strong, @isco_alarcon! 💪
➡️ https://t.co/yEdj6EEaj4 pic.twitter.com/Z1FGIB5SB2
— Real Betis Balompié (@RealBetis_en) May 17, 2024
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…