Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Hétfő este rendezték a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) utolsó előtti, 33. fordulójának rangadóján az ETO FC Győr és a Vasas között…
Az ETO FC Győr elképesztő csatában 3-2-re legyőzte a Vasast az NB II második és harmadik helyezettjének egymás elleni rangadóján.
Az angyalföldiek kezdték aktívabban a mérkőzést, és egy szöglet után máris veszélyeztetni tudtak, majd a harmadik percben a vezetést is megszerezték, amikor a leshatáron kiugró Radó András a kapujából messze kimozduló Gyurákovics kapujába emelt. Nem sokáig váratott magára az egyenlítés, ugyanis az első győri szögletet Szépe János csúsztatta tovább a hosszú sarokba. Az első tíz perc végén azonban mégis a Vasasnál volt az előny, Tóth Milán távoli fejese találta meg az utat a kapuba. Negyedóra elteltével akár újból egyenlíthetett volna az ETO, Bumba azonban a tizenhatos vonaláról a felső lécet találta el. Kisvártatva Skvarka több mint 30 méterről megeresztett lövése súrolta a kapufát. Az első játékrész derekánál az ETO újra kiegyenlített, egy hosszú indítást követően Nenad Lukics több védő szorításában lőtt gólt Jovának. Tíz perccel az első félidő vége előtt egy újabb távoli próbálkozás alkalmával Diarra átlövése kerülte el nem sokkal a Vasas kapuját. A hazaiak megnyomták a félidő végét, Szépe szöglet utáni fejese még a kapu fölé szállt, azonban a ráadás pillanataiban egy jól kijátszott akció végén Diarra beadásából Claudiu Bumba szerezte meg az ETO vezető gólját. Így aztán a parádés első félidő végén a hazaiak 3-2-re vezettek.
A második játékrész elején ismét Radó szerezhette volna a félidő első gólját, közeli lövésénél azonban Gyurákovics résen volt. Nem sokkal később érzékeny veszteség érte a Vasast, ugyanis Tóth M. nagy fájdalmak közepette hagyta el a játékteret, és nem is tudta folytatni a mérkőzést. Az angyalföldiek egyre többet támadtak, és ennek érdekében több támadót küldtek pályára, azonban hiába mentek előre becsülette, nem igazán találtak rést a győri védelmen. A félidő derekánál a Vasas egy labdaszerzést követően kerülhetett helyzetbe, Radó azonban jócskán fölé bombázott. Az utolsó húsz percen belül ismét Gyurákovics védett nagyot, amikor Zimonyi lőtt az ötösről. A hajrában a Vasas gyakorlatilag egykapuzott, az ETO minden erejét a védekezés emésztette fel, a hazaiak erejéből csak egy-egy kósza ellentámadásra futotta, az elhárítást viszont hősiesen végezték. A hosszabbításban egy kapu elé intézett bejátszást követően Baráth B. közeli lövését ismét a győri kapus védte bravúrral, és végül az ETO megtartotta egygólos előnyét a hármas sípszóig.
Mindez azt jelenti, hogy az utolsó forduló előtt az ETO két ponttal a Vasas elé került a második helyen és közel került a feljutáshoz, hiszen Ajkán már egy döntetlen is elég lenne a feljutáshoz.
ETO FC Győr – Vasas 3-2 (3-2)
Gólszerzők: Csontos (7.), Lukics (23.), Bumba (45+1.), ill. Radó (3.), Tóth M. (10.)
Nyíregyháza-Spartacus – Csákvár 2-1
BFC Siófok – Kozármisleny 0-3
Budafok – Pécsi MFC 2-0
Szombathelyi Haladás – Ajka 1-3
Budapest Honvéd – Gyirmót 2-2
Soroksár – Kazincbarcika 3-1
Szeged – Mosonmagyaróvár 3-2
Tiszakécske – BVSC-Zugló 1-0
ETO FC Győr – Vasas 3-2
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…