Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga osztályozó: háromgólos előnyt harcolt ki a visszavágóra a másodosztályú Düsseldorf! – videóval

Utolsó, kétfelvonásos párharcához érkezett a Bundesliga 2023/2024-es idénye, hiszen az osztályozós helyen végző VfL Bochum és a másodosztály 3. helyezettje, a Düsseldorf feszült egymásnak, hogy eldöntsék, hogy melyik csapat szerepelhet a következő szezonban az élvonalban.

(Photo by David Inderlied/picture alliance via Getty Images)

A Bochum együttese igyekezett ráerőltetni az akaratát a másodosztályú Düsseldorfra az első percekben, a vezetést mégis a vendégek szerezték meg! A 14. percben Tzolis végzett el egy szögletet, amit kapura csavart, a labda viszont a rövid kapufáról rápattant Hofmannra, akiről végül a saját kapujában kötött ki a játékszer, 0-1! Igen hamar, a 16. minutumban jöhetett volna az egyenlítés a Bochum részéről, miután egy szögletnél Bernardo tudott kapura fejelni, de a labda a bal kapufát találta el, onnan pedig a kapus kezében kötött ki. A 22. percben Kevin Stöger is közel járt az egyenlítéshez, de a szabadrúgása kevéssel elkerülte Kastenmeier kapuját. A játékrész második felében már jóval kevesebb lehetőséget alakult ki, de ez a pár apróbb helyzet nem hozott újabb gólt, így a Düsseldord előnnyel vonulhatott a szünetre.

A második játékrész első nagy lehetősége az 50. percben a vendégek előtt adódott, Klaus jobb felsőbe tartó labdáját tudta bravúrral szögletre ütni a hazaiak kapusa. A félidő közepéhez közeledve aztán meg tudta duplázni az előnyét a Düsseldorf! Egy ellentámadás végén Tzolis találta meg kiváló ütemben a középen érkező Klaust, aki higgadtan a kapuba passzolt, 0-2! Sőt, a 73. percben már háromgólos előnyre tettek szert a vendégek! Tzolis bal alsóba tartó szabadrúgását még védeni tudta Luthe, de a kipattanóra elsőként Engelhardt ért oda, ő pedig a szinte teljesen üresen maradó kapuba lőtt, 0-3! A 82. percben majdnem megszerezte a negyedik gólját is a másodosztályú csapat, Klaus megpattanó lövése azonban Luthe érintésével a kapufáról kifelé pattant. A 84. minutumban újabb veszélyes ellentámadást vezetett a Düsseldorf, az akció végén pedig Tzolis lövését kellett bravúrral hárítania Luthénak. A 89. percben a hazaiak is ki tudtak alakítani egy veszélyes helyzetet Bernardo révén, aki ezúttal háttal a kapunak próbált meg gólt szerezni, de a lövése a felsőléc tetejét találta el. Ezt követően viszont már nem alakult ki újabb helyzet, a Düsseldorf így egy rendkívül magabiztos helyzetből várhatja a hétfői visszavágót.

VfL Bochum – Düsseldorf (II.) 0-3 (0-1)
Helyszín:
Vonovia Ruhrstadion Vezette: R. Schröder
Gólszerzők: -ill.
Hofmann (14. – öngól), Klaus (64.), Engelhardt (72.)
Sárga lapok: Bernardo (71.), Losilla (90+3.) ill.-
Kiállítás:ill.-

VfL Bochum: Luthe – Bernardo Schlotterbeck, Ordets, Passlack – Osterhage (Losilla 63.), Bero (Daschner 80.) – Wittek (Antwi-Adjei 72.), Stöger, Asano (Broschinski 63.) – Hofmann (Paciencia 72.) Vezetőedző: Heiko Butscher

Düsseldorf: Kastenmeier – Zimmermann, Oberdorf, de Wijs, Iyoha – Klaus (Niemiec 87.), Tanaka, Engelhardt (Uchino 87.), Sobottka (Johannesson 80.), Tzolis (Appelkamp 87.) – Vermeij (Daferner 85.) Vezetőedző: Daniel Thioune

A mérkőzés összefoglalója:

Az osztályozó eredményei és további programja:

Csütörtök:
VfL Bochum – Düsseldorf (II.) 0-3

05.27. Hétfő:
20:30 Düsseldorf (II.) – VfL Bochum (Tv: Aréna 4)