Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: drámai körülmények közt dőlt el a harmadik kieső sorsa

Vasárnap este rendezték az olasz bajnokság (Serie A) utolsó fordulójában a kiesésről döntő mérkőzéseket…

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

A Serie A harmadik kiesője a tavaly feljutó Frosinone lett, miután a Ciociari hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az így megmenekülő Udinesétől. Mindeközben pedig az Empoli 2-1-re legyőzte az AS Roma együttesét Mbaye Niang 93. percben szerzett találatával, így a Friuliani mellett ők is megelőzték Eusebio Di Francesco csapatát.

A laziói csapat bár ősszel egész jól szerepelt, tavasszal mindössze három meccset tudott megnyerni, abból kettőt az utolsó hetekben, amikor már a vonal alatt tartózkodott. A Frosinone története harmadik idényét töltötte a legjobbak közt, azonban harmadszor is kiesett a Serie A-ból, csakúgy mint 2016-ban és 2019-ben történt.

Az már korábban eldőlt, hogy a sereghajtó Salernitana és a 11 év után búcsúzó Sassuolo kiesett az élvonalból, hozzájuk harmadikként a Frosinone csatlakozott.

Eközben a másodosztályból a Parma és a Como jutott fel automatikusan, a harmadik feljutó helyről a Serie B Playoff döntője dönt, ahová a Venezia és a Cremonese kvalifikálta magát.

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore