Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A holland labdarúgó-bajnokságot (Eredivise) erősítő Feyenoord az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenhamtől igazolna szélsőt.
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint a Feyenoord a Tottenham támadóját, Bryan Gilt szemelte ki csapatának megerősítésére. A 23 éves labdarúgót jelenleg 2026-ig köti szerződés az angol klubhoz, amely mindenképpen túl szeretne rajta adni a nyár folyamán. A hollandok a hírek szerint 10 millió eurót fizetnének a spanyol szélsőért, akit már januárban megpróbáltak leigazolni, ám akkor sikertelenül jártak.
Gil 2021-ben nagy reményekkel szerződött a Spurs együtteséhez a Sevillától 25 millió euróért cserébe. A fiatal játékos azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így egy fél évet követően kölcsönbe került a Valenciához, majd később korábbi csapatához, a Sevillához is. A 2023/24-es idényben Ange Postecoglou-tól pedig mindössze 12 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, de ezeken is csak 233 percet tölthetett el a pályán.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…