Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolások: Ausztriában próbál szerencsét a német válogatott korábbi alapembere!

Eldőlt, hogy az osztrák Bundesligába szerződik a korábbi 76-szoros német válogatott kiválóság, Jerome Boateng.

 

A világbajnok hátvéd szabadon igazolható játékosként 2026 nyaráig írt alá a LASK Linz együtteséhez, azok után, hogy 2024 februárjában az olasz Salernitana együtteséhez szerződött, ahol mindössze hét mérkőzésen kapott (epizód)szerepet a tavasszal.

A Hertha együtteséből induló, majd a Hamburger SV és a Manchester City érintésével a Bayern Münchenhez kerülő, ott kiteljesedő Boateng karrierje azok után kezdett megrekedni, hogy 2021 nyarának végén elhagyta a Bayern, és az Olympique Lyon együtteséhez igazolt.

Már a Franciaországban eltöltött két szezon finoman szólva is vegyes képet fest Boateng szempontjából (mindössze 35 meccsen lépett pályára; gólt és gólpasszt sem jegyzett – a szerk.), akiben ugyanakkor becsülendő, hogy szeretné szépen, a pályán játékpercekkel töltve lezárni egyébként igen sikeres karrierjét (a már említett világbajnok cím mellett 2-szer nyert Bajnokok Ligáját; 9-szer német bajnoki címet; 5-ször Német Kupát; 2szer klubvilágbajnokságot; 2-szer Európai Szuperkupát; 5-ször Német Szuperkupát; 1-szer Angol FA-kupát; valamint 2016-ban az év játékosának is megválasztották Németországban – a szerk.).