A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Szombaton este 21 órás kezdettel rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét, ahol a Borussia Dortmund és a Real Madrid mérkőzik meg egymással.
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
A spanyol együttes kiválósága, Jude Bellingham számára különleges lesz érzelmileg a találkozó, ugyanis volt klubjával és csapattársaival néz szembe. A 20 éves játékos azonban elmondta, hogy felkészült a mérkőzésre, amelyben a szakmai stáb is segített neki.
“Különleges mérkőzés vár rám, de félre kell tenni az érzelmeket. Az elmúlt időszakban nem sokat beszéltem egykori társaimmal, azonban Jadon Sanchóval váltottam pár szót, és úgy köszöntünk el egymástól, hogy találkozunk a fináléban. A szakmai stáb mindenben segített és felkészített minket, és ha nyerni szeretnénk, akkor mindent bele kell adnunk” – mondta az angol középpályás arra a kérdésre, hogy milyen lesz korábbi társaival szembenézni.
“Mindig is arról álmodtam, hogy a Real Madridban játszom és sikereket érek el a csapattal. A klub neve már egybeforrt a Bajnokok Ligájával” – tette hozzá Bellingham.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…