Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint eldőlt, hogy hol játszik legközelebb a Sevillától szerződése lejártával távozó középpályás…
(Photo by Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint elvi megállapodás született arról, hogy a Sevillától az idény végén elbúcsúzó Óliver Torres a folytatásban a mexikói CF Monterrey labdarúgója lesz.
A 29 éves középpályás az Atlético Madridban nevelkedett, majd játszott a Villarreal csapatában, míg 2014 és 2019 között az FC Portót erősítette, ahová először kölcsönben került a “matracosoktól”, majd végleg megszerezték a játékjogát. Torres ezt követően öt évvel ezelőtt került a Sevillához. Az andalúziai együttes soraiban minden sorozatot figyelembe véve 201 mérkőzést játszott, ezeken 11 gólt és 21 gólpasszt regisztrált. Tórres 2020-ban és 2020-ban egyaránt Európa-liga-győztes lett a Sevillával.
Az ötszörös mexikói bajnok Rayadost Sergio Canales személyében egy másik rutinos spanyol játékos erősíti, aki annak idején éveken át a Sevilla városi riválisa, a Real Betis labdarúgója volt.
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…