Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese a nyár folyamán az AS Monaco játékosával, Youssouf Fofanával erősítené meg a középpályáját.
(Photo by Eurasia Sport Images/Getty Images)
Az angol és a francia sajtó beszámolói alapján Mikel Arteta mindenképp szeretne erősíteni csapata középpályáján. Erre azért lehet szüksége a spanyol mesternek, mert az már biztosra vehető, hogy Mohamed Elneny távozik az Arsenaltól, de a hírek szerint az “Ágyúsok” Thomas Parteytól is szeretnének megválni a nyár folyamán. A források szerint az Arsenal első számú kiszemeltje ennek a pozíciónak a mélyítésére nem más, mint az AS Monacoban szereplő Youssouf Fofana, akinek a mostani szezonban is komoly érdemei voltak abban, hogy a hercegségbeli csapat a második helyen végzett a francia pontvadászatban. Az üzletet megkönnyítheti az a tény is, hogy Fofana szerződése a nyáron lép az utolsó évébe, így ez lesz a Monaco utolsó esélye arra, hogy igen kedvező összeget zsebeljenek be a középpályásért. A beszámolók alapján ugyanakkor nem csak a londoni gárda érdeklődik Fofana iránt, hanem a Paris Saint-Germain, a Juventus, és az Atlético Madrid is szeretné őt a soraiban tudni.
Youssouf Fofana 2020 januárjában 15 millió euró ellenében került a Monaco együtteséhez a Strasbourgtól. A klub színeiben azóta 175 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólt és 15 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához, piaci értékét pedig 28 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨 Arsenal are looking at Monaco midfielder Youssouf Fofana, who they have kept tabs on for over 2 years.
One of Arsenal’s main focuses this summer is finding a new central midfielder.
Monaco are open to a sale, which was admitted by the CEO, Thiago Scuro.
[@GraemeBailey] pic.twitter.com/BN1Fd39St0
— DailyAFC (@DailyAFC) June 1, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…