Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2024: kihirdette végleges keretét a házigazda Németország! – Hivatalos

Meghozta döntését Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya, akinek arról kellett döntenie, hogy ki lesz az az egy játékos, aki végül nem kerül be a 26 fős keretbe.

(Photo by Jürgen Fromme – firo sportphoto/Getty Images)

Mint arról beszámoltunk, a német válogatott a tegnapi nap folyamán 2:1-re legyőzte Görögország válogatottját az Eb-re való felkészülés keretében. A találkozót megelőzően Nagelsmann bejelentette, hogy ki lesz az a 26 játékos, aki végül bekerült a házigazda végleges keretébe. A szövetségi kapitánynak összességében egyetlen játékos sorsáról kellett döntenie, hiszen a német keret már korábban leszűkült 27 főre. Nagelsmannak végül két játékos közül kellett választania, az idény végén kisebb sérülést szenvedő Leroy Sané, illetve a Stuttgartban igen jó szezont produkáló kapus, Alexander Nübel között. A szakvezető végül úgy döntött, hogy Sané utazik a kerettel, döntését pedig úgy indokolta, hogy inkább még egy mezőnyjátékost szeretett volna a keretben tudni, mint egy 4. kapust Neuer, ter Stegen és Baumann mellett.

A német válogatott 6 nap múlva nyitja meg a 2024-es Európa-bajnokságot a Skócia elleni 21:00-kor kezdődő mérkőzéssel.

A német válogatott végleges kerete:

KapusokOliver Baumann (Hoffenheim), Manuel Neuer (Bayern München),Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország)
Védők: Waldemar Anton (VfB Stuttgart), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig),Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Brighton – Anglia), Ilkay Gündogan (FC Barcelona – Spanyolország), Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), Jamal Musiala (Bayern München), Aleksandar Pavlovic (Bayern München), Leroy Sané (Bayern München), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Maximilian Beier (Hoffenheim), Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), Kai Havertz (Arsenal – Anglia),Thomas Müller (Bayern München), Deniz Undav (VfB Stuttgart)