Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Boca Juniors komolyan érdeklődik az FC Dallas tehetséges labdarúgója iránt…
(Photo by Omar Vega/Getty Images)
Germán García Grova beszámolói értelmében a Boca Juniors le akarja igazolni az MLS-ben szereplő FC Dallas szélsőjét, Alan Velascót.
A 22 éves támadó szellemű játékos annak idején a Buenos Aires-i ellenlábas, Independiente soraiban nevelkedett. Velasco a Rojo első csapatában 2019 és 2021 között 69 mérkőzésen nyolc gólt és tíz gólpasszt regisztrált, mielőtt 2022 elején a texasiakhoz igazolt. Az első MLS-szezonjában 26 meccsen hat gólig és öt gólpasszig jutott, a második idényében pedig négy találatra és két előkészítésre futotta erejéből 28 pályára lépés alatt, azonban súlyos sérülése miatt az idei szezonban még nem játszhatott.
A játékos szerződése 2025. decemeber 31-ig érvényes az FC Dallasnál, amely a hírek szerint hajlandó lenne túladni rajta.
Velasco tagja volt a 2019-es U17-es Dél-Amerika-bajnokságot megnyerő korosztályos argentin válogatottnak.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…