Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: nem bírt egymással az amerikai és a brazil válogatott – videóval

Szerdáról csütörtökre virradóra újabb felkészülési mérkőzéseket rendeztek az Egyesült Államokban a jövő csütörtökön keződő Copa América előtt…

(Photo by Douglas Defelice/USSF/Getty Images for USSF)

Az Egyesült Államok és Brazília küzdelmes mérkőzésen 1-1-es döntetlen játszott egymással Orlandóban. A legutóbbi súlyos vereség után az amerikai válogatott igyekezett javítani és nagy elánnal kezdte a mérkőzést, Musah már az ötödik percben eltalálta a felső lécet. Kisvártatva Rodrígo közeli lövésének Turnernek kellett résen lennie. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek már az elején, végül az első negyedóra végén a brazilok törték meg a jeget, ugyanis Raphinha kiugratásából Rodrygo szerezte meg a vezető gólt. Kevesebb mint tíz perccel később Christian Pulisic a tizenhatos vonaláról egy lapos szabadrúgással egyenlítette ki a mérkőzés állását. A folytatásban inkább a brazilok támadtak, az amerikaiak előtt egy-egy kontra adódott, de nem született újabb találat az első félidőben. A második játékrész elején sem változott a játék képe, a selecao több veszélyes helyzetet alakított ki, különösen Rodrygo volt elemében, aki akár egymaga eldönthette volna a mérkőzést, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A brazilok hiába helyeztek óriási nyomást az amerikaia kapura, Turner remek védésekkel óvta meg kapuját a góltól. A második félidő derekánál az USA is betalálhatott volna, Robinson ajtó-ablak helyzeténél azonban Alisson védett óriásit, így 1-1-es döntetlennel végződött a mérkőzés.

Egyesült Államok – Brazília 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Pulisic (26.), ill. Rodrygo (17.)

 

Ugyancsak csütörtökre virradóra Ecuador esélyeshez méltóan 3-1-es győzelmet aratott Bolívia ellen a chesteri Subaru Parkban. Az egyenlítőiek a találkozó megkezdésétől jelentős mezőnyfölényben futballoztak. A favorit a 17. percben szerezte meg a vezetést, amikor a veterán Enner Valencia egy bal oldali támadást köevetően az ötösön belülről sodort a kapuba egy lecsorgó labdát. Nem sokkal később John Yeboah egy szöglet utáni lapos lövéssel duplázta meg az előnyt. Ecuador az első játékrész végén 2-0-ra vezetett. A folytatásban sem történt nagy változás, Ecuador gyakran alakított ki helyzeteket, majd a második etap derekánál Jordy Caicedo egy védhetetlen büntetőből növelte a vezetést. A La Verde erejéből az utolsó percekben futotta egy szépítő találatra, amikor Miguelito lövése talált magának utat A. Domínguez ketrecébe.

Ecuador – Bolívia 3-1 (2-0)
Gólszerzők: E. Valencia (18.), Yeboah (25.), J. Caicedo (70. – büntetőből), ill. Miguelito (88.)

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!