A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az AC Milan tanácsadójaként tevékenykedő korábbi klasszis nagyon is egyértelműen fogalmazott a minap, amikor a csapat három kulcsemberéről, Rafael Leao, Mike Maignan illetve Theo Hernádez esetleges távozásáról kérdezték.
Ibra szerint ugyanis írjanak bármit a sajtóban, mindhárom futballista maradni fog Milánóban.
“Maignan, Theo és Leao mind maradni fognak! A legfontosabb játékosai a csapatnak, és ezt ők is tudják. Élő szerződésük van, amit se ők, se mi nem szeretnénk megszüntetni! Nincs szükségünk semmiféle semmiféle dominó-hatásra! “ – idézi a goal.com Ibrát, aki igyekezett megnyugtatni a szurkolókat azzal is, hogy az új vezetőedző, Paulo Fonseca erős csapatot vehet át, minden téren.
“A RedBird’s-nek (az AC Milan amerikai többségi tulajdonosai – a szerk.) köszönhetően a klub képes megtartani a legjobbjait, és képes lesz a továbbiakban is a legjobbakat megszerezni. Szükségünk van a megfelelő profilú játékosok megtalálásra, ezért dolgozunk már a második éve. Ahhoz, hogy minden téren siekresek legyünk, minden egyes nap fejlődnünk kell, fent kell tartanunk egy, az egész világra kiterjedő megfigyelői hálózatot.” – fogalmazott Ibra.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…