A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Hatalmasat borult a papírforma az E-csoport nyitófordulójában, hiszen Ukrajna után a csoport fő esélyese, Belgium is vereséggel nyitott az Eb-n…
(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)
Az Eb egyik “fekete lova”, Belgium is megkezdte a szereplést a hétfői játéknap folyamán, azonban az Ukránokhoz hasonlóan ők is hatalmas pofonba szaladtak az E-csoport nyitókörében.
Az első percek folyamán még úgy tűnt, hogy Belgium lesz a kezdeményezőbb fél, hiszen a Manchester City cselgépe, Doku gyönyörű futását követően Lukaku hibázott a harmadik perc folyamán, azonban a hideg zuhany egészen hamar érkezett a szlovákoktól, Schranz már a 7. percben megszerezte a vezetést válogatottja számára.
A belgák klasszisai hiába támadtak, a helyzetek sorra kimaradtak, amelyek pedig értékesítésre kerültek, azokról utólag derült ki, hogy szabálytalanok voltak, így a VAR két érvénytelen gólt is elvett a hátrányban lévő csapattól.
A második félidőben Lukaku tudott betalálni az 56. percben, azonban a játékos lesen volt, így a videóbíró nem ítélt középkezdést, majd hajrá folyamán, a 86. percben szintén Lukaku gólja került kezezés miatt visszavonásra, így a belga válogatott végül gól nélkül zárta az összecsapást.
Az E-csoportban így Románia és Szlovákia gazdagodott 3-3 ponttal, míg Ukrajna és Belgium a következő fordulókban igyekezhet megszerezni az első pontjait…
Belgium – Szlovákia 3-0 (1-0)
Helyszín: Deutsche Bank Park (Frankfurt), Vezette: Meler H. U. (török)
Gólszerzők: – ill. Schranz (7.)
Kiállítás: – ill. –
Belgium: Koen Casteels, Zeno Debast, Wout Faes, Yannick Carrasco (Dodi Lukebakio), Timothy Castagne, Kevin De Bruyne, Amadou Onana, Orel Mangala (Johan Bakayoko), Romelu Lukaku, Leandro Trossard (Youri Tielemans), Jérémy Doku (Loïs Openda).
Szlovákia: Martin Dúbravka, Milan Skriniar, Denis Vavro, Dávid Hancko, Peter Pekarík, Stanislav Lobotka, Ondrej Duda, Juraj Kucka, Róbert Bozeník (David Strelec), Lukás Haraslín (Tomás Suslov), Ivan Schranz (Dávid Duris).
A mérkőzés videós összefoglalója:
Az E-csoport állása:
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…