Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb utánpótlás-válogatott játékost igazolt az Újpest – HIVATALOS

A tulajdonosváltás után jelentős átalakuláson áteső Újpest egy újabb játékost igazolt le…

 

Az Újpest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy megvásárolta Kaczvinszki Dominik játékjogát a Budapest Honvédtól.

A 18 éves belső védő Miskolcon kezdett focizni, majd a Diósgyőri VTK utánpótlása után Kispestre került, ahol a Magyar Futball Akadémián pallérozódott. A piros-feketéknél végigjárta a korosztályos együtteseket, a 2023-2024-es idényben pedig már alapember volt a Honvéd második számú csapatában, és rendszeresen kezdőként lépett pályára az NB III-ban.

“Minden gyerek azért kezd el focizni, hogy egy nap egy ilyen tradicionális klubban kapjon bizalmat és lehetőséget. Az, hogy nekem ez már ilyen fiatalon megadatott, különös büszkeség. Nagyon várom a rám váró kihívásokat, az biztos, hogy minden adott itt Újpesten a fejlődéshez, egyéni és csapat szinten is” – fogalmazott a szerződése aláírása után Kaczvinkszi Dominik.

Az Újpest korábban eddig Riccardo Piscitelli, Bese Barnabás, Dénes Adrián, Baranyai Nimród és Babós Levente leigazolásával erősítette meg keretét a nyáron.