Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Euro 2024: Musiala és Gündogan góljával Németország felülmúlta a magyar válogatottat! – videóval

Második mérkőzését játszotta az Európa-bajnokság A-jelű csoportjában a magyar válogatott, amely ezúttal a házigazda Németországgal csapott össze.

(Photo by Kevin Voigt/GettyImages)

Már a 2. percben adódott egy lehetőség a magyar válogatott előtt a gólszerzésre, miután Sallai a tizenhatoson belül megszerezte a labdát, de az ötös bal sarkáról ellőtt labdájába belevetődött a kapujából kirobbanó Neuer. A németek első nagy helyzete a 11. minutumban alakult ki, amikor Havertz került ziccerbe Orbán átjátszása után, de Gulácsi jobbal nagyot hárított. Az ezt követő szögletből Andrich lőtt kapásból 10 méterről, Bolla azonban fejjel tisztázni tudott. A 22. percben aztán megszerezte a vezetést a német válogatott, miután Gündogan egy erősen kérdéses szituációban megszerezte a labdát Orbánnal szemben, majd Musiala elé tálalt, aki a hálóba lőtte a labdát, 1-0! A 25. percben közel járt az egyenlítéshez a magyar válogatott, Szoboszlai 22 méterről ellőtt szabadrúgását azonban Neuer nagy bravúrral hárítani tudta. A 29. percben Kerkez tudta elhozni a labdát a bal szélen, majd a középre tett labdáját Szoboszlai lőtte kapura, de Tah blokkolni tudott. A játékrész utolsó harmadában a németek irányították a játék képét, és a 41. percben Musiala lövése után majdnem megduplázta az előnyét a német válogatott, de a labda végül az oldalhálóban kötött ki. A ráadás perceiben ugyan Sallai bevette a német kaput, ám a találatot végül érvénytelenítették les miatt, így egygólos hátrányban mehetett a szünetre a magyar válogatott.

A második játékrész első nagyobb lehetőség az 54. percben alakult ki a németek előtt, amikor Gündogan jobbról érkező beadását Gulácsi kiütötte, majd a lecsorgót Kroos lőtte kapura 18 méterről, a Nagy Ádámon megpattanó lövést Gulácsi védte bravúrral. A 60. percben Sallai beadása után Varga járt közel az egyenlítéshez, de a fejese kevéssel Neuer kapuja felett szállt el. A 67. minutumban aztán megduplázta előnyét a német válogatott! Mittelstädt centerezésére teljesen üresen érkezett Gündogan, aki 11 méterről kilőtte a bal alsót, 2-0! A véghajrához  közeledve Gulácsi két nagy védést is bemutatott, előbb Kroos 15 méterről leadott lövését védte, majd Sané a tizenhatos vonaláról célba vette a jobb alsót, de a magyar kapus nagy bravúrral leért a próbálkozásra. A 90. percben még közel járt a szépítéshez a magyar válogatott, Orbán 8 méterről leadott lövését azonban Kimmich a gólvonalról kirúgta, így Marco Rossi csapata 2:0-s vereséget szenvedett a házigazda ellen.

Németország – Magyarország 2-0 (1-0)
Helyszín:
MHPArena Vezette: D. Makkelie
Gólszerzők:
Musiala (22.), Gündogan (67.) ill.-
Sárga lapok: Rüdiger (27.), Mittelstädt (89.) ill. Varga (23.), Szoboszlai (90+3.)
Kiállítás:ill.-

Németország: Neuer – Mittelstädt, Tah, Rüdiger, Kimmich – Kroos, Andrich (Can 72.) – Wirtz (Sané 58.), Gündogan (Undav 84.), Musiala (Führich 72.) – Havertz (Füllkrug 58.) Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla (Nagy Zs. 75.), Nagy Á. (Kleinheisler 64.), Schäfer, Kerkez (Ádám 75.) – Sallai (Csoboth 87.), Szoboszlai – Varga (Gazdag 87.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi

A mérkőzés összefoglalója:

A 2. forduló eredményei és további programja:

Szerda:
Horvátország – Albánia 2-2
Németország – Magyarország 2-0
21:00 Skócia – Svájc (Tv: M4 Sport)

Csütörtök:
15:00 Szlovénia – Szerbia (Tv: M4 Sport)
18:00 Dánia – Anglia (Tv: M4 Sport)
21:00 Spanyolország – Olaszország (Tv: M4 Sport)

Péntek:
15:00 Szlovákia – Ukrajna (Tv: M4 Sport)
18:00 Lengyelország – Ausztria (Tv: M4 Sport)
21:00 Hollandia – Franciaország (Tv: M4 Sport)

Hétfő:
15:00 Georgia – Csehország (Tv: M4 Sport)
18:00 Törökország – Portugália (Tv: M4 Sport)
21:00 Belgium – Románia (Tv: M4 Sport)

Az A-csoport aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore