Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: az argentin szövetségi kapitány a jelenre koncentrál

Magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra a címvédő Argentína és Kanada mérkőzésével kezdődik az idei Copa América

(Photo by Hector Vivas/Getty Images)

A címvédő argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni a torna előtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 2021-es Copa América és a 2022-es világbajnokság megnyerése után továbbra is a jelenre koncentrálnak:

“Gyönyörű volt, amit elértünk, de az már a múlt, kizárólag a jelenre kell koncentrálnunk. Nem elég meg az, amit korábban elértünk. Azt a 26 játékost hívtam meg a keretbe, akik a legjobb formában vannak, ahogyan azt mindig is tettem. Mindenkinek meg kell küzdenie a csapatba kerülésért.”

Az Albiceleste péntek hajnalban, 2:00-tól játssza a torna nyitómérkőzését Kanada ellen, majd a csoportkörében még Chile és Peru lesz az ellenfele.

Az argentin válogatott 15 alkalommal nyerte meg a dél-amerikai kontinensbajnokságot, a címvédés eddig ötször sikerült. Az Albiceleste az 1927-es sikert követően 1929-ben ismételt, majd 1945-ben, 1946-ban és 1947-ben egymást követő három alkalommal diadalmaskodott, míg 1959-ben és 1993-ban egyaránt címvédőként lett végső győztes.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!