Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kinevezte új edzőjét a Kozármisleny – HIVATALOS

Aczél Zoltán távozása után az NB II-ben szereplő Kozármisleny fiatal edzőt nevezett ki a kispadjára…

 

A Kozármisleny csapata hivatalos oldalán keresztül erősítette meg, hogy a legutóbb a Budapest Honvédnál dolgozó szakember, Pinezits Máté lesz a csapat új vezetőedzője.

A 40 éves szakember korábban Sopronban, majd az MTK-nál dolgozott különböző pozíciókban, az elmúlt négy évben pedig a Honvédnál tevékenykedett akadémiai edzőként, szakmai vezetőként, illetve a felnőtt csapat vezetőedzőjeként. Idő közben megszerezte az UEFA Pro Licences diplomáját is. Tavaly ősszel távozott a piros-feketék éléről.

“Az első szó a gratulációé, hiszen az, amit Aczél Zoltán és stábja produkált a csapattal együtt az előző szezonban, az előtt kalapot kell emelni. Amit eddig „külső szemlélőként” érzett, tapasztalt az ember, az pár óra leforgása alatt csak erősödött: komoly, tiszta értékrenddel rendelkező klubhoz és közeghez csatlakozhatok. A becsületes, megalkuvást nem tűrő munkában hiszek, ezzel szeretnénk elérni a klub által kitűzött célokat, azaz a bennmaradás kiharcolását, a játékosok építésével együtt” – nyilatkozta az új vezetőedző.

“Új vezetőedzőnkkel először két évvel ezelőtt találkoztam, amikor szintén edzőt kerestünk. Már akkor jó benyomást keltett bennem, illetve szakmailag is jó véleményeket hallottam róla, de Mátét akkor már egy szóbeli megállapodás a Honvédhoz kötötte. Szakmaisága, pedagógiai érzéke és intelligens személyisége megfelelő jelöltté teszi őt a vezetőedzői pozícióra. Azonban egy számára idegen közegbe, új arcok közé érkezik, ezért arra kérek minden szurkolót, klubszimpatizánst, hogy támogassuk, segítsük őt úgy, ahogy azt az előző szezonban is tette mindenki. Abban biztos vagyok, hogy a csapat jövőre is mindent meg fog tenni a sikerért, ahogy vezetőedzőnk is keményen fog dolgozni napról napra stábjával együtt. Hétfőn újra edzésbe állnak játékosaink, hamarosan pedig újabb komoly bejelentésekkel jelentkezünk majd” – fűzte hozzá Magyar Márk klubigazgató.