Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Szigetországi sajtóbeszámolók szerint tovább fokozódik az érdeklődés a magyar válogatott balhátvéd iránt…
(Photo by Sebastian El-Saqqa – firo sportphoto/Getty Images)
A Footballtransfers információi szerint a korábban érdeklődőként emlegetett Manchester United mellett immár a Chelsea és az Arsenal is nyitott lenne a Bournemouth magyar balhátvédje, Kerkez Milos nyári szerződtetésére.
A 20 éves magyar védő egy évvel ezelőtt a holland AZ Alkmaartól szerződött a Bournemouth-hoz. Kerkez az első PL-szezonjában 28 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt egy gólpasszt jegyzett, miközben négyszer mutatták fel neki a sárga lapot és egyszer jutott a kiállítás sorsára.
A korábban kiszivárgott híresztelések szerint a “cseresznyések” 35 millió fontban határozták meg Kerkez eladási árát.
A forrás szerint az MU dolgát megkönnyítheti, hogy Kerkez édesapja a “vörös ördögöknek” szurkol, míg a játékos egy márciusi interjúban a manchesteri klublegendát, Nemanja Vidicset nevezte meg, mint gyerekkori példaképét.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…