A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Egybehangzó nemzetközi sajtóbeszámolók, így például Fabrizio Romano értesülései szerint is a Real Madrid csapatkapitánya, Nacho Fernnadez meghozta döntését a jövőjét illetően, amelynek értelmében 23 év után távozik szeretett klubjától.
Mint arról mi is beszámoltunk már, a blancók utánpótlását gyerekkora óta végigjáró Nacho madridi karrierjét illetően sok volt a kérdőjel, nem lehetett tudni, hogy miképpen dönt majd a játékos és a Real vezetése a folytatást illetően.
A spanyol válogatottal a németországi Európa-bajnokságon szereplő, 34 esztendős hátvéd állítólag – nyilvánvalóan a Real Madriddal is egyeztetve – döntött arról, hogy Szaúd-Arábiába szerződik, ahol két éves szerződést köt az Al Qadsiah együttesével.
Fabrizio Romano szerint a Real Madriddal az újabb Bajnokok Ligája győzelemmel történelmet író, a klubbal a 26. trófeáját is begyűjtő Nacho már át is eshetett az orvosi vizsgálatokon, így már csak a hivatalos bejelentés magára a klubok részéről.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…