Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Euro 2024: hiába a 70 percnyi emberelőny, csak nagy nehezen tudta legyűrni a cseheket Törökország! – videóval

Utolsó mérkőzéseihez érkezett a labdarúgó Európa-bajnokság csoportköre, ahol az F-jelű négyesben Törökország Csehországgal csapott össze.

(Photo by Dan Mullan/Getty Images)

Már a 2. percben kialakított egy veszélyes lehetőséget a cseh válogatott, miután Provod 17 méterről leadott lövése megpattant egy védőn, amit Günoknak nagy bravúrral kellett hárítania. A 17. percben ismét a csehek veszélyeztettek egy nagy bedobás után, amikor a labdát Hranac fejelhette kapura 5 méterről, de a próbálkozása a kapu felett hagyta el a játékteret. A 20. minutumban aztán emberhátrányba kerültek a csehek, miután Barák begyűjtötte a második sárgáját is. Az emberelőnybe kerülő törökök ezt követően mezőnyfölénybe kerültek, de igazán nagy lehetőségeket nem tudtak kialakítani, sokkal inkább a mezőnyharc, és több komoly szabálytalanság volt a jellemző a játék képére. A 44. percben így is majdnem megszerezték a vezetést a csehek, egy ellentámadás végén ugyanis Jurasek került ígéretes helyzetbe, de a 14 méterről leadott lövését Günok védte bravúrral, így gól nélküli állással mehettek szünetre a felek.

A második játékrész első perceiben aztán jóval veszélyesebb léptek fel a törökök, ennek első jeleként a 46. percben Yilmaz közeli fejesét kellett hárítnia Staneknek. A 51. percben ismét a csehek kapusa védett nagyot, miután Yildiz lövésénél hatalmas bravúrral odaért a jobb alsóba, és kiütötte a labdát. Nem sokkal később viszont Yüksek passza után Calhanogluhoz került a labda, ő pedig 9 méterről a bal alsóba bombázott, 0-1! A csehek viszont ember és gólhátrányban sem adták fel, és a 66. percben egyenlíteni is tudtak! Jobbról érkezett egy beívelés, amit Chory miatt nem tudott megfogni Günok, a lepattanót pedig Soucek lőtte 7 méterről az üresen maradó kapuba, 1-1! A második félidő második fele az elsőhöz hasonlóan ismét a mezőnyharcról, a számtalan szabálytalanságról és sárga lapról szólt, iazán nagy helyzetet nem lehetett feljegyezni. A csehek az utolsó pillanatokig nagyot küzdöttek, de végül egy labdaszerzést követően egy ellentámadás végén Tosun 14 méterről a bal sarokba lőtt, 1-2! A gólt követően már nem történt újabb jelentős esemény, így Törökország végül a vártnál nehezebben, de érvényre juttatta emberelőnyét, és legyőzték Csehország válogatottját. 

Csehország – Törökország 1-2 (0-0)
Helyszín:
Volkspark Stadion Vezette: Kovács I.
Gólszerzők:
Soucek (66.) ill. Calhanoglu (51.), Tosun (90+4.)
Sárga lapok: Barák (11.), Schick (34. pályán kívül), Jaros (85. pályán kívül), Cerv (85. pályán kívül), Krejci (90+1.) ill. Özcan (31.), Yildiz (37.), Yuksek (49.), Günok (64.), Calhanoglu (66.), Müldür (81.), Akaydin (85.), Ayhan (90+5.), Kökcü (90+5.), Güler (lefújás után)
Kiállítás: Barák (20.), Chory (lefújás után) ill.-

Csehország: Stanek (Kovar 55.) – Krejci, Hranac, Holes – D. Jurasek (M. Jurasek 81.), Provod (Lingr 75.), Soucek, Coufal – Barák – Hlozek (Kuchta 55.), Chytil (Chory 55.) Szövetségi kapitány: Ivan Hasek

Törökország: Günok – Müldür, Akaydin, Demiral, Kadioglu – Yuksek (Yokuslu 63.), Özcan (Ayhan 46.) – Güler (Tosun 75.), Calhanoglu (Kökcü 87.), Yildiz (Aktürkoglu 76.) – Yilmaz Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella

A mérkőzés összefoglalója:

A 3. forduló eredményei:

Vasárnap:
Skócia – Magyarország 0-1
Svájc – Németország 1-1

Hétfő:
Albánia – Spanyolország 0-1
Horvátország – Olaszország 1-1

Kedd:
Franciaország – Lengyelország 1-1
Hollandia – Ausztria 2-3
Anglia – Szlovénia 0-0
Dánia – Szerbia 0-0

Szerda:
Szlovákia – Románia 1-1
Ukrajna – Belgium 0-0
Csehország – Törökország 1-2
Georgia – Portugália 2-0

Az F-csoport végeredménye:

Az állást biztosítja a Sofascore