Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Hivatalos oldalán jelentette be a szaúdi élvonalban szereplő klub, az Al Qadsiah, miszerint a Real Madrid veterán védője, Nacho az ő színeikben folytatja a pályafutását…
(Photo by Burak Akbulut/Anadolu via Getty Images)
Immár hivatalosan is a szaúdi élvonalban folytatja karrierjét a Real Madrid veterán spanyol védője, Nacho, miután az Al Qadsiah bejelentette a 34 éves játékos leigazolását.
A szabadon igazolható veteránt mesés fizetéssel csábították Szaúd-Arábiába, miután a játékos nemet mondott a Real Madriddal való újabb szezonra történő hosszabbításra.
Nacho 17 éven át szolgálta a Real Madrid együttesét, ez idő alatt pedig a klub történelmének egyik legtöbb trófeáját nyerő játékosává vált. Helyére a francia élvonal fiatal tehetsége, Leny Yoro érkezhet Madridba.
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…